Federer a király, de kérdés, meddig?

Nem elég a 2009-es szezon első négy hónapjának eredményeit elemezni, ahhoz, hogy megértsük, miért nem volt teljesen elvetélt gondolat a Fedrer korszak végére gondolni alig 12 hónapja. Egy évvel korábban az akkor még világelső svájci sorozatban négyszer kapott ki Nadaltól (Monte Carlo, Hamburg, Roland Garros, Wimbledon) és az olimpiától a szezonzáró Mesterversenyig további pofonokat kapott. Ha nincs az arany Pekingben, a párosban és a negyedik címvédés Flushing Meadows-ban, talán már 2008 végén értelmet nyer a teljes trónfosztás ötlete.

	Fotó: Reuters

Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a sebezhetetlen lovagnak hitt Federer rátalált a mumusára egy balkezes spanyol személyében, de a többi gladiátort így is utcahosszal előzte rendszeresen. Ehhez képest 2008-ban Gil Simon, Ivo Karlovic, James Blake, Andy Murray (háromszor), Radek Stepanek, Andy Roddick, Mardy Fish és Novak Djokovics is begyűjtötte a király skalpját. Ha Pete Sampras egykori kijelentésére gondolunk, akkor Federernek a 2008-as eredményei miatt sem kellett szégyenkeznie, bánkódnia. A nagy előd mindig azt vallotta, ha nyer egy Grand Slamet, akkor az idénye már sikeres.

Annyit azért kijelenthetünk, hogy 2008 után újra többesélyes lett a ki minden idők legjobb teniszezője kérdésre a válasz. Ilyen előzmények után jött az elvesztett melbourne-i finálé 2009 januárjában (5:7, 6:3, 6:7, 6:3, 2:6 Nadal ellen). Aztán Indian Wellsben Murraytől, Miamiban Djokovicstól kapott ki egyaránt az elődöntőben, de Monte Carlóban és Rómában sem termett neki babér. Már májust mutatott a naptár és Roger Federer nem nyert még egyetlen ATP Tour versenyt, huszonhét mérkőzéséből hatot elvesztett.

Federer a szokatlan sikertelenség ellenére nem esett pánikba, visszatérően azzal nyugtatta az érte aggódókat, hogy nincs nagy gond, nem az első fordulókban esik ki és a játékkal sincs különösebb probléma. Igaza lett, tudjuk mi történt Madridban és az azt követő hetekben. Nem szeretném kisebbíteni Roger Federer érdemeit, de annyit azért nem szentségtörés megjegyezni, hogy 1. Rafa Nadal több mint három órás csatát vívott Djokoviccsal a madridi döntő előtt; 2. A Roland Garroson veretlen mallorcait Párizsban eltakarította az útból Robin Söderling; 3. A wimbledoni címvédő Nadal sérülés miatt hiányzott az All England Clubból.

	Fotó: Reuters

Akkor nézzük az idei Roger Federert! Eddig pontosan azokon a viadalokon indult, mint 2009-ben. Dohában megint az elődöntőig jutott. Melbourne-ben az idén is döntőt játszott (igaz nem elhanyagolható különbséggel). Ugyanakkor Indian Wellsben és Miamiban szokatlanul korán kiesett. Tavaly az európai salakos szezon előtt 21 meccséből tizenhetet megnyert. Az idén tizenhat mérkőzésből tizenháromszor hagyta el győztesen a pályát. Kicsit tovább matekozva kiderül, hogy tavaly 80,95 százalékos volt a győzelem-vereség aránya, 2010-ben pedig 81,25 százalékos. Világranglista pontokra fordítva: a 2009-es elődöntő, döntő, elődöntő és újabb elődöntő 2010 pontot ért; az idei elődöntő, diadal, 3. forduló és 4. forduló 2225 pontot hozott a konyhára. Tehát azzal együtt, hogy 2010 januárjában megnyerte az Ausztrál Open döntőt, amit egy évvel korábban elbukott (ez önmagában 800 pont különbség) összességében csak 215 ponttal csinált többet, mint tavaly.

Mi következik ebből? Nos, annyi mindenképp kiolvasható, hogy a számok és az eredmények alapján minimális a különbség az idei és a tavalyi (januártól áprilisig) Roger Federer között, de azaz egyetlen melbourne-i plusz győzelem mégis meghatározóvá, minőségivé teszi az előnyt 2010 javára. Federer szerencséje, hogy a riválisok nem tudták kihasználni amerikai (Kalifornia, Florida) botlásait. Nadal az idei eredmények alapján majd 1000 ponttal gyűjtött kevesebbet. Andy Murray kicsit jobban, Novak Djokovics pedig picit rosszabbul áll a spanyolhoz képest. Az argentin Juan Martin del Potro gyakorlatilag kiesett az versenyből, legalábbis, ami a világelsőséget illeti.

Federer uralkodásának első éveiben volt ő és sokáig senki. Aztán Rafa Nadal felzárkózott és már ketten jártak egy szinttel a többiek előtt. Tavaly úgy tűnt, hogy a páratlan párost utolérte Andy Murray, Juan Martin del Potro és Novak Djokovics. Az argentin, a skót és a szerb képes volt nagy meccsen is elkapni a két élharcost. Ráadásul kiderült, hogy Nyikoláj Davigyenko és Andy Roddick nincs még leszálló ágban, sőt az orosz a 28. születésnapja után táltosodott meg, az amerikai pedig 27 évesen is képes fejlődni. Rég nem látott izgalmakat, kiegyenlített versenyt ígért a 2010-es szezon. Legalább négy nevet még illik megemlíteni: Tsonga, Cilic, Verdasco, Söderling. Nekik még nincs esélyük a dobogóra, sőt a spanyolnak és a svédnek valószínűleg soha nem is lesz, de képesek olyan eredményre, meglepetésre, amivel alapvetően befolyásolhatják a nagyok versenyfutását.

	Fotó: Reuters

A következő bő két hónap a salakról szól: a három 1000-es verseny (Monte Carlo, Róma, Madrid) és a Roland Garros után érdemes lesz újra helyzetértékelést tartani. Rafa Nadal akár 5500 pontot is gyűjthet, ami most lehetetlennek tűnik ahhoz képest, hogy tizenegy hónapja nem maradt veretlen egyetlen versenyen sem. De, ha arra gondolunk, mi történt az elmúlt években a szezonnak ebben a részében, akkor nem lehetetlen, különösen, hogy a riválisok messze járnak a csúcstól, ami a formájukat illeti.

Roger Federer trónja a következő hónapokban nem forog veszélyben. Gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy Wimbledonban ne ő legyen az első kiemelt, mint világranglista vezető. Igaz, hogy június elejéig neki van a legtöbb megvédendő pontja, de a riválisoknak sem lesz egyszerű megismételni a tavalyi produkciót. Az egyetlen kivétel az idei pontvadászatban élen álló Andy Roddick, aki, azonban a salakon majdnem olyan, mint Thomas Muster volt füvön. Persze nem kizárt, hogy Larry Stefanki (Roddick edzője) munkájának gyümölcse a vörös porzón is beérik.