Az elején a megingás legapróbb jelét sem mutatta Nadal, félóra alatt 6:3-mal hozta a játszmát.
A folytatásban keményebb ellenállásra készette a világranglista huszadik helyezettje, sőt, egy kiélezett játékban 4:4-nél el is vette az adogatását, amihez a spanyol kettőshibája (is) kellett.
Brékváltással indult a döntő szett, ahol 6:6-ig nem jutottak dűlőre egymással a felek, a rövidítésben aztán hengerelt Ljubicic, 7-1-gyel diadalmaskodott! Hét mérkőzésből csupán másodszor ünnepelhetett a délszláv játékos Nadal ellen, s négy év után láthatjuk ismét Masters döntőjében, akárcsak a Roddick-Söderling párharc győztesét.
![]() |
|
Fotó: Reuters |
Ezen a tornán tért vissza a mallorcai az Australian Openen elszenvedett térdsérüléséből, nem is akármilyen formában (mindösszesen csupán egy játszmát veszített Isner ellen), de a váratlan fiaskó ismét felvet néhány kérdőjelet, például azt, hogy sikerül-e a csúcsformába lendülnie az idei Grand Slamekre.
A korábbi világelsőt veresége után párosban aratott tornagyőzelme vigasztalta. Marc Lopez oldalán ugyanis legyőzte az első helyen kiemelt Daniel Nestor, Nenad Zimonjics duót, ezzel 2008-as Monte Carló-i sikere után első keménypályás, és második mesterverseny-diadalát könyvelhette el.
Csak emlékeztetőül: a favoritok közül Federer a harmadik fordulóban, Djokovics a negyedikben (éppen Ljubicic-csel szemben), Murray a negyeddöntőben búcsúzott.
A másik elődöntőből Andy Roddick lépett tovább, aki élete első döntőjét játszhatja Kaliforniában, miután nagy csatában legyőzte az előző körben Andy Murrayt búcsúztató Robin Söderlinget.

Egy szetten keresztül álomtenisszel előrukkolva győzte le az esélyesebbnek tartott Australian Open-döntős Andy Murrayt a tavaly a Roland Garroson fináléba jutó Robin Söderling az Indian Wellsben zajló 3,645 millió dollár...
Tovább a teljes cikkhez »