"Nadalt többet látom, mint anyámat"

Szerző: SHLétrehozva: 2013. november 12. 10:10
Hétfőn este Novak Djokovics pályafutása során 39. alkalommal találkozott Rafael Nadallal, aki 2013-ban csak az év végén taszította le őt a világranglista éléről. A szerb a londoni ATP-világbajnokság döntőjében két szettben verte meg spanyol riválisát, így az idei mérlegük egymás ellen 3-3, összesen pedig 22-17 Nadalnak. A győztes szerint sokat fogják látni egymást a közeljövőben is.

 

Bár Novak Djokovics elveszítette vezető helyét az ATP-világranglistán a sérülésből visszatért, és az évet bombaformában végigteniszező Rafael Nadallal szemben, de az év végi londoni ATP-világbajnokságon azért jelezte a spanyolnak, hogy 2014-ben is kemény rivalizálás várható kettejük között.

A szerb a fináléban két szettben legyőzte a gyengén szerváló, és magához képest halványabban is játszó spanyolt, akinek továbbra sincs ATP-vb győzelme, 2010 után ez volt a második döntő, amit elveszített. Akkor a svájci Roger Federer bizonyult jobbnak nála.

Djokovics egyébként megint remekül játszik, nemcsak megvédte a címét Londonban - ami az ATP-vb eddig 43 éve alatt rajta kívül Ilie Nastasénak, Björn Borgnak, Ivan Lendlnek, John McEnroe-nak, Pete Samprasnak, Lleyton Hewittnak és Roger Federernek sikerült -, de sorozatban 22. meccsét is megnyerte, így várja a Davis Kupa pénteken kezdődő, csehek elleni döntőjét.

"Tény, hogy nagyon hosszú, és nagyon kemény szezon van mögöttem, minden szempontból kimerültem - mondta Djokovics. - De csak Isten tudja, mikor lesz az országomnak megint ilyen alkalma, hogy Davis Kupa-döntőt játszhat otthon. Kemény az ellenfelünk, a címvédő cseh csapat, de ez az egyetlen csapatverseny a teniszben, amely még több energiát és akaraterőt hoz ki belőlem."

Pihenés azonban utána sem lesz. "Amint vége a Davis Kupa döntőjének, egy hétre elutazom Dél-Amerikába, bemutató meccsekre - tette hozzá a szerb, aki London előtt Pekingben, Sanghajban és Párizsban is diadalmaskodott. - Először Chilében játszunk Rafával, aztán jön újabb két meccs Buenos Airesben, Argentínában. Ebből legalább egyen megint csak Rafával találkozom, így lassan többet látom, mint az anyámat."

Djokovics mostani formáját a második legjobbnak tartja a 2011-es elképesztő sorozata után, amikor három Grand Slam-tornát is megnyert, mégis azt tartja az idei év legnagyobb eredményének, hogy fel tudott állni a Nadaltól elszenvedett idei, komoly vereségek után is, mint a Roland Garroson vagy a US Openen.

2013-AS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON
DÖNTŐ:
Novak Djokovics (szerb, 2.) - Rafael Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 6:4

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rafa a világelső, de Nole a világbajnok!
Rafael Nadal szettet sem tudott nyerni az ATP-világbajnokság döntőjében, amelyet Novak Djokovics 6:3, 6:4-gyel nyert meg hétfő este a londoni O2 Arenában 1 óra 36 perc alatt. A spanyol a világranglista élén zárja az esztendőt, a...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu