Szávay Ágnes a legjobb tizenhat közé jutott Indian Wellsben, és igaz a nyolc közé kerülésért Agnieszka Radwanska már túl nagy falatnak bizonyult az első számú magyar teniszező számára. A soltvadkerti lány három játszmában kapott ki lengyel ellenfelétől.
Emiatt azonban nem kell szégyenkeznie Szávaynak, hiszen ez az év nem éppen a legjobban kezdődött számára, és ha az Indian Wells-i gtornát nézzük, akkor bizony sokat javult a játéka. Ráadásul a női teniszezők világranglistáján két helyet javított, így most a huszonötödik helyen áll.
Ez a teljesítmény azonban kevés volt ahhoz, hogy az idei év pontjait tekintve a legjobb magyarként tarthassuk számon, hiszen a 2009-es rangsorban 248 pontjával az ötvenedik helyen áll, míg a legjobb honfitársunk jelenleg Czink Melinda, aki 264 egységgel a negyennyolcadik. Czink egyébként a hagyonányos világranglistán a hetvennyolcadik helyen áll.
Mindkét sorban Serena Williams található az élen, az Indian Wellsben diadalmaskodo Vera Zvonarjova az idei listán a második helyen áll, míg a hagyományoson sokat erősített a pozícióján.
| 1. | Serena Williams | Egyesült Államok | 9432 |
| 2. | Dinara Szafina | Oroszország | 9121 |
| 3. | Jelena Jankovics | Szerbia | 7985 |
| 4. | Jelena Gyementyjeva | Oroszország | 7671 |
| 5. | Vera Zvonarjova | Oroszország | 7090 |
| 6. | Venus Williams | Egyesült Államok | 6842 |
| 7. | Ana Ivanovics | Szerbia | 5184 |
| 8. | Szvetlana Kuznyecova | Oroszország | 4308 |
| 9. | Nagyja Petrova | Oroszország | 3762 |
| 10. | Victoria Azarenka |
Fehéroroszország | 3760 |
| …25. | Szávay Ágnes | Magyarország | 1847 |
| …78. | Czink Melinda | Magyarország | 806 |
| …159. | Marosi Katalin | Magyarország | 376 |
| …165. | Arn Gréta | Magyarország | 359 |
| …225. | Kapros Anikó | Magyarország | 238 |
