Sors Tamást százak várták iskolájában

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 23. 09:36
Sors Tamás, az úszó iskolába ment! Nem lenne ennek különösebb hírértéke, ha nem a Pekingben, a paralimpián egyetlen magyar aranyérmet szerző versenyzőről lenne szó. A pécsi Apáczai Csere János Gimnáziumban még a bejárat előtt is diákok várták a győztest, mert egyszerűen nem fértek be az intézmény nagytermébe.

Végig vastaps kísérte az érkezőt, aki szerényen mosolyogva vette tudomásul, mennyire szeretik az iskolatársak. Méltatlan lenne, ha kihagynánk, hogy szintén üdvrivalgás fogadta Baka Dorottyát, aki a paralimpián, szintén úszásban a kilencedik helyen végzett.

 

A hosszú tapsvihar után felcsendült a Himnusz, talán éppen azért, hogy Sors a többiekkel közösen élje át a kínai fővárosban, a dobogó legfelső fokán eltöltött felejthetetlen másodperceket.

 

A két kiváló sportembert beszéddel, rövid fotósorozattal, kivetítőn sugárzott videó bejátszásokkal köszöntötték, de kaptak babérkoszorút is. Az összejövetelen, a diákokon kívül megjelentek pedagógusok, de a rokonok, így Sors Béla, a büszke nagypapa is.

 

„Nem is tudom, miképpen bírta Tamás azt a hatalmas terhelést, amit el kellett viselnie – csodálkozott rá unokája teljesítményére a boldog nagyszülő. - Mi persze itthonról nagyon drukkoltunk neki, egy életre szóló élmény volt őt látni, aranyéremmel a nyakában.”

 

Felnőttek ide, vagy oda, mégis a legszebb pillanatok azok voltak, amikor a közvetlen osztálytársak, a barátok vehették körbe az ifjú bajnokot. Mikor a többség az osztálytermekbe vonult, a sporthős is a társaival együtt elballagott az egyik terembe, bár még órarendje, tankönyvei sem voltak.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu