A mélységes fájdalomnak pedig nincs középárfolyama vagy politikai ideológiája, a sztárpletykák fóruma is okkal-joggal szorult háttérbe. Semmirekellő bűnözők végezték ki Marian Cozmát, Ivan Pesicet és Zsarko Sesumot pedig súlyosan megsebesítették.
Telnek-múlnak a napok, a horvát kapus és a szerb irányító egészségi állapotáról a kezdetinél biztatóbb, de továbbra is aggasztó hírek érkeznek, a lelki sebek azonban csak nem gyógyulnak.
Nemcsak a családtagok és a csapattársak gyászolnak, az ismerősökhöz csatlakozva ismeretlen milliók emlékeznek az MKB Veszprém és a román válogatott beállójára. Kisírt szemmel gyújtanak gyertyát azok, akik a február 8-i híradásokig nem is hallottak Marian Cozma nevéről.
Hatalmas kár érte a magyar sportot, pedig hangsúlyozom; egy román kézilabdázó távozott közülünk, és okozott pótolhatatlan veszteséget. Nem egy magyar. Egy román.
A horvátországi világbajnokság eszéki csoportkörében ugyanabban a hotelben lakott, ugyanabban a sportcsarnokban edzett és játszotta mérkőzéseit a magyar és a román válogatott.
Ha Mariannak nem volt jelenése az övéinél, folyton a magyar játszótársak körében sertepertélt. Egyfolytában nevetett és nevettetett. Mosolyt csalt az Iváncsik-fivérek, Gergő és Tamás arcára, Ilyés Fecivel mókázott, barackot nyomott Eklemovics Nikola fejére.
Az egyik nap meccsnézés közben a hogyan továbbról faggattam Mariant az eszéki csarnok lelátóján. Arról beszélt, hogy magyar mezre cserélné a románt, mert abban a közegben már nem érzi olyan jól magát, mint korábban. Folyton tréfálkozott, nem vettem komolyan, amit mondott. Pedig nagyon is komolyan gondolta.
Azt csinálta, amit szeretett, és ott, ahol szerette volna: Veszprémben kézilabdázott.
Második otthona volt Magyarország. Az első lehetett volna.
Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője azt nyilatkozta a világbajnokság után, hogy mindaz szép és jó, amit férfiválogatottunk elért, de egy kétméteres beállóval a világelitbe is visszakapaszkodhatna. Nem vitás, Cozmára gondolt.
Marian Cozmára, aki ígéretes fiatalból posztja klasszisává érett Mocsai keze alatt. Mocsai Lajos vasárnap délután Marian Cozma nélkül küldte csatába tanítványait. A Bajnokok Ligájában, az Ademar León ellen. A szezon első olyan BL-meccse volt, amelyen nem lépett pályára Marian.
Érte küzdöttek, hajtottak a társak, szerettek volna méltóképpen, győzelemmel búcsúzni tőle. És megcsinálták. Nyertek. Érte. Cozma teste Bukarestben, a Pipera úti temetőben pihent meg a földben, lelke pedig felszállt, fel a magasba. A mennyországba.
Onnan mosolygott, nevetett le rájuk. Fentről.
Eklemovics régen nem játszott ilyen ihletett formában. Irányító létére nem egyszer a szélről vagy a beálló posztjáról köszönt be. Kilencszer vágta be a labdát a hálóba. Eksztázisban kézilabdázott. A megnyert meccs után zokogva borult a parkettre, az ég felé emelte tekintetét.
És Marian Cozma rámosolygott.
Ötezren könnyezték meg a megható pillanatot a Veszprém Arénában. Nemcsak kiváló kézilabdázók, nagyszerű emberek azok, akik az MKB Veszprém kötelékébe tartoznak. Megrázó emlékképektől függetlenítették magukat hatvan percre, hogy utána újra Marian Cozmára emlékezzenek. Nyolc napon túl gyógyuló a sérülés, a lelki seb, ennyi idő telt el azóta, hogy Marian itt hagyott minket. Egyvalami, a játék segíthet a társ hiányának feldolgozásában.
Az első lépést meg is tették, pályára léptek vasárnap. És nyertek.
Egyelőre belegondolni is nehéz, ám az élet megy tovább. De már sosem lesz a régi.
KÖNNYES BÚCSÚ MARIAN COZMÁTÓL
