KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "VALENCIENNES FC"
„Szurkolói nyomásra” állt be Pastore 2011. augusztus 22. 11:16 Közkívánatra cserélte be a PSG mestere, Antoine Kombouaré a csapat 42 millió eurós igazolását, Javier Pastorét vasárnap este a Valenciennes ellen, a 3. fordulóban. A Palermótól érkezett középpályás az El-ben, a Differdange ellen mutatkozott be új csapatában múlt csütörtökön, de a Parc des Princes közönsége csak most láthatta először játszani, bő félórát kapott a luxemburgi 90 perc után.
 
Alcántara és Mata: irány Anglia? 2011. június 27. 11:00 A futballvilág már régóta ismeri a nevüket, az U21-es Európa-bajnokság megnyerése pedig két angol sztárklub számára is "üzenettel" ért fel, hogy eljött az ideje a komolyabb lépéseknek. Hétfői lapértesülések szerint ugyanis az FC Barcelonában pallérozódó Thiago Alcántara és a Valencia CF-ben futballozó Juan Mata is hamarosan a szigetországba igazolhat.
 
Francia-, és spanyolóra szombatra - blog 2011. március 5. 18:26 Csütörtöki, madridi sikerén felbuzdulva, s a pénteki szünnapot követően szombaton ismét jelentkezik bloggerünk, aki ezúttal a francia és a spanyol élvonalban nézett körül. Ma este újabb kettőskötést kaptunk, két dupla esélyt. Bloggerünk jó sorozatban van, még a végén szombati tippjei is bejönnek. Az egyik 19 órakor, a másik 22 órakor kezdődik. Siessünk!
 
Elefántcsontparti válogatott Párizsban 2010. augusztus 31. 20:01 A világbajnokságot is megjárt Siaka Tiené hároméves szerződést írt alá a Paris Saint-Germainnel.
 
Franciaországból erősített a Stuttgart 2010. augusztus 9. 13:13 A Stuttgart szerződtette Johan Aubelt. A Valenciennes támadója sajtóhírek szerint 3,5 millió euróért igazolt a sváb együtteshez, amelynél négyéves szerződésre kanyarította rá a nevét. A labdarúgónak már csupán a kötelező orvosi vizsgálaton kell átesnie, hogy hivatalosan is bejelentsék a megállapodást.
 
Honvéd-játékos a francia első osztályban 2010. január 29. 08:23 Angoua Brou Benjamin, a Honvéd labdarúgócsapatának elefántcsontparti védője a francia első osztályú Valenciennes FC csapatához szerződik a budapesti klub tájékoztatása szerint.
 
Tovább nyomul az Olympique Marseille 2009. december 5. 21:10 Folytatta felzárkózását az Olympique Marseille, miután 3-1-re győzött a Nice vendégeként a francia labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. A vendégcsapat 7. helyen állt a játéknap előtt, igaz hátránya mindössze négy pont volt az éllovas Girondins Bordeaux-val szemben.
 
Rámászott a Marseille a bajnok Lyonra 2008. október 19. 23:45 Meggyőző teljesítményének, nem mellesleg pedig három idegenben szerzett góljának köszönhetően 3-1-re győzött a Marseille a Valenciennes vendégeként a francia első osztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 9. fordulójának záró mérkőzésén. Eric Gerets legénysége ezzel visszavette második helyét a tabellán, s egyetlen pontra megközelítette a bajnoki címvédő Lyont.
 
Franciaország: kitiltás és börtön a rasszista szurkolónak 2008. május 13. 18:40 Három hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott és három évig az összes stadionból kitiltották azt a metzi futballszurkolót, aki egy élvonalbeli meccsen rasszista bekiabálásokkal provokálta Abdeszlám Uaddut, a Valenciennes marokkói válogatott játékosát.
 
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu