Amputálták leghíresebb hegymászónk lábát

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 10. 18:48
Borzasztó hírről számolt be a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója: amputálni kellett az év elején lavinabalesetet szenvedett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát térdtől lefelé.

A közlemény szerint Erőss Zsolt egy konzílium során "az összes lehetséges előnyt és hátrányt megbeszélve" a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex rehabilitációt lehetővé tévő amputációt választotta, amit szombaton elvégeztek rajta. 

Erősst a napokban műtötték meg, miután nyílt lábszárcsonttörést szenvedett január másodikán a Magas Tátrában. Az ütőere is megsérült.

A mentőakcióban résztvett hegymászótárs, Rényi Zsolt így látta a balesetet, amely ereszkedés közben történt: "Zsolt fölött két méterrel indult meg egy hótábla, aki épp egy keményebb, firnes szakaszon állt és eleinte meg tudta fogni az esést, de – mint mondta – a kötél pengett, és a másik két mászót, akiket magával ragadt a lavina, nem tudta megtartani. Ekkor tört el mindkét lába, majd a 2-300 méteres csúszás következtében egy bordája. Végül kötelük egy kőben akadt meg, így nem csúsztak még 1-200 métert a völgy aljáig."

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu