Magyar sport: van pénz 2009-re

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 3. 14:27
A tavalyi, olimpiai esztendő példátlanul sikeres marketing-tevékenysége, valamint a NOB vártnál nagyobb támogatása a záloga annak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a 2009-es évben komoly pénzügyi nehézségek nélkül működjék – hangzott el a szervezet elnökségi ülésén. Schmitt Pál elnök jelezte, ez nem azt jelenti, hogy a MOB dúskál az anyagiakban, de az olimpiai mozgalmat segítő korábbi vállalásai közül egyet sem kell feladnia.

 

Azaz – hogy csak a legfontosabbakat említsük – továbbra is jut támogatás a szövetségeknek, az olimpiai eredményességben kulcsszereplőnek számító edzők felkarolását célzó kezdeményezés is elindulhat, és a felsőoktatásban tanuló élversenyzőket segítő Olimpikon Életút Program is zavartalanul működik tovább.

A 2008-as esztendőről készült mérleget előterjesztő Molnár Zoltán jelezte, takarékosan bántak az államtól a pekingi részvételre kapott forrással, a 430 milliós keretből 389 milliót költött el a MOB, a fennmaradó részt visszautalja a költségvetésnek. Saját bevételei – a 472 milliós támogatói, valamint a NOB 178 milliós hozzájárulása – pedig lehetővé tették, hogy a szervezet pozitív eredménnyel zárja a tavalyi évet.

Tekintettel arra, hogy a pénzügyi válság miatt egyelőre a szponzorokkal való szerződéskötések nem a megszokott ütemben folynak, és bizonyos esetekben ezek volumene is változik, a MOB a 2008-as eredményeknek és az előző évek takarékos gazdálkodásának köszönhetően tudja a fentiekben említett feladatait teljesíteni.

A főtitkár ugyanakkor ismét hangsúlyozta: drasztikusan lefaragták a szervezet működési költségeit, a tavalyi évhez képest 47 millió forinttal kevesebb szerepel ezen a soron a költségvetési tervezetben, melyet az elnökség egyhangúlag elfogadásra ajánlott az április végi közgyűlésnek, a 2008-as mérleggel egyetemben.

Az ülésen elhangzott az is, hogy a MOB-ra várhatóan egyre nagyobb nyomás nehezedik majd a szövetségek részéről, minthogy a hírek szerint – a nehéz gazdasági helyzetre való hivatkozással – az idei évre szóló állami támogatások 50 százaléka feltehetően csak 2010 első hónapjaiban jut majd el a sportágakhoz, ami az év második felében nehézségeket okozhat, és ilyenkor utolsó mentsvárként rendre a MOB-hoz fordulnak a szorult helyzetbe kerülők.

Az elnökségi ülésen ezen túlmenően tájékoztató hangzott el a vancouveri előkészületekről: a már meglévő 2 kvóta mellé további 12-18 tervezhető, azaz feltehetően 14-20 fős lehet a téli olimpiai csapat – melynek motorját a rövidpályás gyorskorcsolyázók jelentik majd, akik felkészülési terveikben a pontszerzést tűzték ki célként.

Végül a különböző bizottságok vezetői számoltak be tevékenységükről, továbbá a testület elfogadta a MOB szervezeti és működési szabályzatát.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu