A Kiel nyerte a német csúcstalálkozót

Létrehozva: 2011. október 31. 11:16
Nem csak Magyarországon játszottak csúcsrangadót a hétvégén, hanem a Bundesligában is: a THW Kiel egy góllal győzött a BL-ben ugyancsak érdekelt Füchse Berlin vendégeként, és ezzel tovább javított az idénykezdetre vonatkozó rekordján amellett, hogy megőrizte százszázalékos mérlegét. A vasárnapi rangadó érdekessége, hogy a Kiellel a Szeged, a fővárosi együttessel pedig a Veszprém szerepel azonos csoportban a legrangosabb európai kupában.

Az éllovas Kiel "tízből tízre" javította mérlegét a német bajnokságban, miután egy góllal győzött Berlinben. Bár a végeredmény szoros csatát sejtet, annyira mégsem volt az: Alfred Gislason csapata gyorsan jelentős, négygólos előnybe került, és amikor a hazai csapat nagy melóval kiegyenlített (8-8, 14. perc), ismét rátett egy lapáttal, s alig négy perc alatt visszaállította a korábbi különbséget (9-13).

A Füchse Berlin ugyanakkor szívósan küzdött, ekképp a szünet előtt ismét utolérte az ellenlábasát, sőt, a második félidő elején egy rövid időre a vezetést is átvette. A Kiel 20-19 után egy 4-0-ás rohammal fordított, majd a meccsen kilenc gólig jutott Daniel Narcisse vezetésével a 48. percben már "öttel ment", és ugyanennyi volt a különbség az 55. percben is. Az előző kiírásban bronzérmes Füchse Berlin nagy hajrával ugyan szorossá tette a végeredményt, de ennél többre nem futotta az erejéből.

"Nagyon örülök a győzelemnek, és büszke vagyok a játékosaimra. Daniel Narcisse-t külön ki kell emelnem, hiszen védekezésben és támadásban is nagyszerű volt. Berlinben csak jó játékkal lehet nyerni, és mi jól játszottunk, viszont messze nem kiemelkedően, hiszen sok helyzetet kihagytunk. Ezzel együtt természetesen elégedett lehetek" - nyilatkozta a Kiel edzője, Alfred Gislason. Kollégája, Dagur Sigurdsson a vereség ellenére pozitívumként megjegyezte, hogy nagyon jól küzdött a csapata.

BUNDESLIGA, 9. FORDULÓ:
Füchse Berlin-THW Kiel 32-33 (17-17)

Berlin, Max-Schmeling-Halle, 9 ezer néző, vezette: Damian, Wenz

Füchse Berlin: Heinevetter, Stochl - kapusok, Löffler 1, Laen 4, Spoljaric, Richwien 6, Pevnov, Romero Fernandez 8, Bult, Jaszka 2, Nincevic 4, Petersson 2, Christophersen 5. Vezetőedző: Dagur Sigurdsson

THW Kiel: Omeyer, Palicka - kapusok, Andersson 4, Lundström, Sprenger 3, Ahlm 4, Kubes, Reichmann, Zeitz, Palmarsson, Narcisse 9, Ilics 6, Klein 4, Jicha 3. Vezetőedző: Alfred Gislason

Hétméteresek: 7/6, ill. 2/2
Kiállítások: 6, ill. 8 perc

TOVÁBBI EREDMÉNYEK    
MT Melsungen-TSV Hannover-Burgdorf 31-36 (17-21)

Eintracht Hildesheim-VfL Gummersbach 31-34 (12-17)

TBV Lemgo-TV Grosswallstadt 19-18 (11-10)

HSG Wetzlar - Rhein-Neckar Löwen 27-33 (12-18)

Magdeburg-SG Flensburg-Handewitt 28-31 (17-17)

TuS-N-Lübbecke-TV Hüttenberg 35-28 (19-16)

HSV Hamburg-HBW Balingen-Weilstetten 36-22 (16-12)

Frisch Auf Göppingen-Bergischer HC 32-31(16-16)

ÁLLÁS
1. THW Kiel 10 10 0 0 323-226 20:0*
2. HSV Hamburg 10 8 0 2 312-266 16:4
3. Rhein-Neckar Löwen 10 7 1 2 296-269 15:5
4. SG Flensburg-Handewitt 9 7 0 2 246-242 14:4
5. Füchse Berlin 9 6 1 2 259-243 13:5
6. TBV Lemgo 9 6 0 3 257-245 12:6
7. MT Melsungen 9 5 1 3 267-252 11:7
8. SC Magdeburg 9 5 0 4 264-251 10:8
9. TuS-N-Lübbecke 9 4 0 5 266-261 8:10
10. Frisch Auf Göppingen 10 4 0 6 259-276 8:12
11. HSG Wetzlar 9 3 1 5 244-253 7:11
12. HBW Balingen-Weilstetten 9 3 1 5 231-258 7:11
13. TV Grosswallstadt 9 3 0 6 227-240 6:12
14. TSV Hannover-Burgdorf 9 3 0 6 275-290 6:12
15. VfL Gummersbach 9 2 1 6 257-295 5:13
16. Bergischer HC 9 2 0 7 253-283 4:14
17. Eintracht Hildesheim 9 1 0 8 254-283 2:16
18. TV Hüttenberg 9 1 0 8 218-275 2:16
*A nyert és vesztett pontok aránya.
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu