2012. április 7-e a magyar kézilabdasport egyik legemlékezetesebb napja volt. Először két klubsiker követte egymást, a Ferencváros női kézisei bejjutottak a KEK döntőjébe, a Görbicz Anita vezette Győri Audi ETO KC pedig a Bajnokok Ligája fináléjába.
Ezt a magyar férfi kézilabda-válogatott tette teljessé azzal, hogy Brazília legyőzésével (és mert a svédek közben megverték Macedóniát) biztosította helyét a 2012-es londoni nyári játékokon.
Mocsai Lajos együttese már a tavalyi, svédországi világbajnoságon kiharcolta, hogy részt vehessen a három olimpiai kvalifikációs torna valamelyikén, az Európa-bajnokságon pedig újabb bravúrt ért el az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok franciák legyőzésével (26-23), és hogy ki-ki meccset játszott a spanyolokkal és az oroszokkal.
A göteborgi négyes tornán tulajdonképpen az első meccsen múlt minden, de a magyar csapat 28-26-re legyőzte Macedóniát, majd a vártnál nehezebben legyűrte Brazíliát is (29-27), így a svédek elleni utolsó meccsnek már nem volt tétje a nyári játékokon való szereplésünk szempontjából. Kikaptunk de nem sokkal (26-23), ennek a meccsnek inkább már felkészülési jellege volt.
Londonig viszont sokat számít majd, hogy a bokatörést szenvedett csapatkapitány, Ilyés Ferenc fel tud-e épülni, és teljes értékű edzéseket tud-e majd végezni, hiszen a felgyógyulás hónapokat vesz majd igénybe. Márpedig a támadásnál, és különösen a védelemből nagyon hiányzik.
Ellenfeleink az olimpián. A londoni olimpiára tizenkét válogatott jutott ki, akik a sorsolásnál kettesével, összesen hat kalapba kerültek. Magyarország a harmadikban van Izlanddal együtt. Ezeket a csapatokat május 30-án két hatos csoportra osztják, mindegyik kalapból egyet-egyet sorsolnak ki.
A hatos csoportból Londonban négy-négy jut a középdöntőbe. Egyelőre tehát csak annyi biztos, hogy a csoportban Izlandot nem kaphatjuk.
| 2012-ES LONDONI OLIMPIA |
|
FÉRFI KÉZILABDA, SORSOLÁS ELŐTT: A beosztás: |
