A Veszprém is megkapta a hazai pályát

Az idegenbeli ötgólos vereséget (29-24) követően hazai pályán három góllal (32-29) nyert az MKB Veszprém a címvédő spanyol Ciudad Real ellen a BL-negyeddöntőben, így búcsúzott a nemzetközi kupasorozattól.

„Nem történt semmi csoda, gyakorlatilag csak a papírforma érvényesült. Persze, mindenki, én is vártam, készültem a meglepetésre. Sajnos a kinti meccs hajrájában beleszaladtunk egy 0-6-os iramba, ami döntőnek bizonyult. Nem igen értettem egyet magam sem a játékvezetők akkor befújt jónéhány ítéletével, de azzal sem, hogy ennek veszprémi részről ilyen utóélete lett. Az EHF-hez fordultak egy panaszlevéllel. Ilyen erővel minden hétvégén mehetne panaszra négy-öt csapat minimum, egy enyhe hazai pálya a bíróktól minden vendéglátónak kijár. Ezt kapta meg akkor a Ciudad, tudomásul kell venni, egy idegenbeli találkozó általában mínusz kettőről indul. De a Veszprém is visszakapta ezt az esélyt itthon, élt is vele, meg is tudott ugrani, csak sajnos a folytatásban nem tudtak olyan erősek lenni, hogy abból megéltek volna. A visszavágón ugyanis hiába volt az előny hét gól is a találkozó egyes periódusában, ez a lelkileg, fizikailag és szakmailag is bombaerős Ciudad nem roppant össze és visszatornázta magát. Összesítésben két gólt döntött, ennyi különbség pedig mindenképpen van a két csapat között.”

A Szeged a németországi vesszőfutást követően (34-25-re nyert otthon a Nordhorn), a hazai visszavágót megnyerte ugyan (31-26), de összesítésben mindez kevésnek bizonyult.

„Számomra a szegediek kiesése volt az igazi meglepetés, én ugyanis többet vártam tőlük. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy idegenben kikapnak kilenccel és lényegében így már akkor eldől a továbbjutás. Valami más lehet a csapat mögött, hogy ennyire szét tudott esni egy ilyen jó erőkből álló csapat, ez a Nordhorn nem egy világverő csapat, szinte biztos voltam a szegediek továbbjutásában. Az pedig nagyon meglepett, hogy Matics edző bedobta a törülközőt. Én emögött is valamilyen hosszabb, régóta húzódó, háttérben zajló folyamatot sejtek, nem hiszem, hogy ez csupán egy meccsnek a következménye volt. Így minden fordulóban lemondhatna egy edző, egy szezon alatt pedig egy tréner ötször-hatszor is felállhatna. Nem hiszem, hogy ez általánosan jó és követendő megoldás lenne. Matics kapott most egy esélyt a javításra, de ezt az MKB-t megelőzniük akár a Magyar Kupában, akár a bajnokságban, óriási bravúr lenne, szerintem nem is sikerül majd nekik. De ez nem valószínű, hogy csak és kizárólag edzői hiba lenne.”

A szeged válogatott kapusa, Puljezevics Nenad a Tatabánya elleni bajnokin az ellenfelet erősítő Lele Ákos felé köpött – aki amúgy a szegedi klubelnök fiaként csak kölcsönjátékosként szerepel –, utóbbi bűne az volt, hogy egy ziccernél fejen találta a hálóőrt.

„Minden fordulóban van ilyen eset, hogy szándékos vagy véletlen, az sok esetben véleményes, de ne ítélkezzünk senki fölött alaptalanul. Olyat viszont még nem láttam pályafutásom során, se meccsen, se edzésen, hogy ezért valaki a másik felé köpjön. Ez olyan sportszerűtlen és megalázó dolog, hogy jelzőket sem találok rá. Egész egyszerűen nem hittem a szememnek, amikor olvastam róla. Ráadásul pont a főnök fiát, hihetetlen még a gondolat is. Nenad sok furcsa dolgot csinált az elmúlt hónapokban, előbb úgy mondott le a válogatottságról, hogy a szövetségi kapitánynak nem szólt, majd Szegeden adta vissza a csapatkapitányi karszalagot, mondván, annak semmi értelme és értéke. Utána távozását említette Szegedről a szezon végén, majd a maradását. Kicsit mintha meg lenne zavarodva, amit én annak tudom be, hogy gyakorlatilag évek óta véd, csere nélkül, nagy teherrel a vállán Szegeden, magasak vele szemben az elvárások. Nenad remek képességű és adottságú, magas hőfokon izzó kapus, szerintem egyszerűen elfáradt. Most kellene megállnia, és átértékelni a jövőt és eldönteni, mit és hogyan akar csinálni ezután.”

A nőknél Győr hazai pályán hódította el a Magyar Kupát. A papírforma elődöntőket követően a fináléban a zöld-fehérek 32-27-re verték azt a Debrecent, amelyet nem is olyan régen a bajnokságban alaposan elpáholtak (37-24).

„Akkor tudtuk, hogy az a bajnoki győzelem, pontosabban a különbség nagysága irreális volt. A Győr nagy csatában nyerte az MK-finálét, a csatát szó szerint kell érteni, de már megszokhattuk, hogy keménységben, olykor durvaságban a női kézilabda már messze nem az, mint régen volt, ilyen szempontból sokkal inkább hasonlít a férfira. A DVSC tulajdonképpen jó taktikát választva egyszerűen nekiment a győrieknek, de itthon nincs olyan csapat, amelyik ezt sikerrel tudná kivitelezni Győrben. Talán semleges pályán még lehetett volna keresnivalójuk. Jó hangulatú pálya a győri, de szerencsésebb dolog lenne semleges helyre elvinni egy ilyen négyes döntőt – mint lesz az a férfi MK esetében –, ahol népszerűsíteni lehetne a sportágat, illetve egyik fél sem lenne helyzeti előnyben. Így a debrecenieknek nem volt sansza, de egy semleges helyszínen lejátszott mérkőzésre nagyon kíváncsi lettem volna.”

Ancsin Gábor, a dunaújvárosiak 18 éves átlövője a nyártól a német, BL-elődöntős Löwen csapatában folytatja pályafutását. A válogatottban is bemutatkozott, tehetséges jobbátlövő az első időszakban a felnőttekkel edz, a mérkőzőseken kisebb részfeladatokkal is megbízzák, de állandó játéklehetőséget kettős igazolással csak a másodosztályban kapna.

„Örülök, hogy ilyen tehetségek bukkannak fel a magyar kézilabdában, de kicsit korainak érzem ezt a váltást esetében. Gábor jó felépítésű, jó adottságú játékos, szép jövő előtt áll, de szerintem egy-két évet még maradnia kellett volna. A Bundesliga II-ben nem rossz a színvonal, de a Dunaferr játékosaként is elég jó meccsek vártak volna rá. Ott van a Veszprém és a Szeged, illetve esetükben izgalmas összecsapásokat lehet játszani a közvetlenül mögöttük álló két-három együttessel, és akkor ráadásként képbe jön a nemzetközi kupa pár fordulója. Erősödhetett volna itthon, nehogy összetörjék fél év alatt a kőkemény németeknél. Az oroszoknál taktikusabban csinálják, ott amíg tudják, otthon tartják a játékosokat, ráadásul egy helyen. Ezzel őrzik az orosz kézilabda erősségét, úgy a bajnokságét, mint a klubcsapatokét, de mindenek előtt a válogatottét.”