Az MKB hat góllal verte a Dunaferrt

Mindössze egyszer szenvedett vereséget az idei bajnokságban a Dunaferr SE, meglepetésre Balatonfüreden kaptak ki Kolics János tanítványai, akik egyébként kiváló formában vívják bajnoki mérkőzéseiket. Éppen ezért a Veszprém elleni találkozójukat megillette a rangadó elnevezés, amit a két gárda mutatott játéka is jelzett.

A Veszprém és a Dunaferr a nyári felkészülés során már találkozott egymással, akkor egy góllal, 37-36-ra a Mocsai-csapat győzött, de az összecsapás előtt mindkét szakvezető arról beszélt, hogy egy edzőmeccsből, s annak eredményéből botorság lenne kiindulni.

Azzal viszont mindketten egyetértettek, hogy a bajnoki rangadó esélyese a Veszprém, s ez még annak ellenére is igaz, hogy a dunaújvárosiak játszhattak hazai környezetben. Nagy Kornél és Rosta Miklós játékára továbbra sem számíthatott a hazai szakvezető, aki szerint előbbi egy hónap múlva, utóbbi viszont csak jövőre térhet vissza a pályára.

„Két meghatározó játékosunk dőlt ki a sorból – magyarázta Kolics János -, s bár eddig is nagyon hiányoztak, egy Veszprém elleni csúcsrangadón még velük együtt is maximumot nyújtva lenne csak esélyünk. Nem mellékesen a Veszprémnek a cserepadja is hosszabb, több a variációs lehetősége, s a meghatározó embereket akár pihentetni is tudja.”

Nem előre magyarázkodott a Dunaferr trénere, de mintha a jövőbe látott volna. Különösen a második félidőben jött ki a két együttes közötti tudásbeli különbség. A Veszprém esélyeshez méltó játékkal rukkolt elő, keményen, határozottan játszott a bajnokcsapat, Perez, Gál Gyula, Eklemovics és Vujin is kitett magáért a mérkőzésen, de a veszprémiektől ennél azért láttunk már jobb produkciót is. Bár szinte az első percektől kezdve magabiztosan, hovatovább fölényesen vezetett a Veszprém, nagyon kellettek a vendégek vezetéséhez Perics védései.

Veszprémi góllal kezdődött a rangadó, amire a hazaiaknak még volt válaszuk, de aztán arra lettek figyelmesek a drukkerek, hogy 5-1-re vezet az MKB. Aztán néhány perc múlva már a Dunaferr 6-5-re. Rangadó a javából.

Szemmel látható volt, hogy a hazaiak a jobbszélen rendre zavarba tudták hozni a Veszprémet, már-már érthetetlen volt, miért nem ezen az oldalon erőltették, elsősorban a tehetséges Szalafai Gábor révén a támadásokat Kolics János tanítványai. A hazaiak lelkesen játszottak ugyan, de sehogy sem tudtak közelebb férkőzni az MKB-hoz. Ha faragtak is előnyükből a dunaújvárosiak, rendre jött egy újabb veszprémi találat, így minden maradt a régiben, de a Dunaferr inkább csak az első harminc percben tudta megnehezíteni a Veszprém dolgát.

Kemény, férfias játékot mutattak be a csapatok, az iramra, a színvonalra nem lehetett panasz a fordulás után sem, de ezen nem is csodálkozhattunk: két, ilyen kerettel rendelkező csapat nem játszhat rossz, unalmas mérkőzést.

A végére, tíz perccel a lefújás előtt látható volt a fáradtság jele a hazai játékosokon, Zubai például futtából ejtette ki a labdát az oldalvonal mellett, igaz, utána javított, szép gólt szerzett, ám így is állandósult a négy-öt gólos veszprémi előny.

17-22-nél az addig négygólos Bajuszt szinte beledöngölték a földbe, a kívülállót ámulatba ejtette, miként tudja elvállalni a büntetőt a sértett ilyen kőkemény szabálytalanság után. Bajusz keménységére jellemző, hogy végül nemcsak elvállalta, de értékesítette is a büntetőt.

Az utolsó percekben mindkét csapat mozgósította a tartalékait, a végén még időn túli szabaddobást reklamáltak a hazaiak, de maradt a hatgólos veszprémi siker, amit meg is érdemeltek Mocsai Lajos fiai, bár a hazaiak sem adták fel egy percre sem a küzdelmet.