Bakó Botond: Helyes utat választottam

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 20. 09:50
A romániai Székelyudvarhelyen készül a következő héten az NB I-es debreceni női kézilabdacsapat. A helyszín kiválasztása nem a véletlen műve, ugyanis a városban szülötte az új tréner, Bakó Botond.

 

- Bátor ember. Huszonnyolc évesen elvállalta egy olyan csapat irányítását, amelynek célja egyértelműen a dobogóra kerülés, mi több, a nemzetközi kupában is érdekelt.

 

- Dehogy vagyok huszonnyolc! Csak hétfőn, július 21-én töltöm be, vagyis otthon ünnepelhetem a születésnapomat – mondta nevetve Bakó Botond az elutazás előtt. - Bátor lennék? Inkább céltudatos döntést hoztam, de nem most, hanem három és fél évvel ezelőtt.

 

- Mégpedig?

 

- A kolozsvári testnevelési egyetemen diplomáztam, és szakedzői végzettséget is szereztem. Vagyis amikor Orosházára igazoltam, amellett, hogy játszottam az élvonalbeli, majd az NB I/B-s gárdában, a serdülőkkel és az ifikkel is foglalkoztam. Aztán 2005. január elején felkértek, hogy vállaljam el a játékos-edzői posztot a nagyoknál. Azonban úgy ítéltem meg, a kettő együtt nem fog menni, és csak az utóbbira bólintottam rá.

 

- Tehát nem kényszerből, sérülés miatt fejezte be az aktív játékot?

 

- Nem. Bevallom, eleinte nehéz volt feldolgozni, hogy nem lövök több bajnoki gólt, és még mostanság is hiányzik kicsit a pályán átélt hangulat, de megszerettem az edzői szerepkört, és az eddigi eredményeim is azt igazolják, helyes utat választottam.

 

- Legutóbb például Békésen tett csodát. Az ország legfiatalabb élvonalbeli edzőjeként az EHF-kupás részvételt jelentő ötödik helyre vezényelte a férfialakulatot.

 

- Úgy hallottam, hogy előttem Mocsai Lajos volt a rekorder, aki 29 esztendősen kapott élvonalbeli megbízatást. Sajnálom, hogy anyagi okok miatt ősszel csak a másodosztályban indulnak a békésiek, és hogy lemondtak a nemzetközi kupaszereplésről. Én viszont nem hátra, előre szerettem volna lépni. A karrierem szempontjából nem mondhattam nemet a DVSC-Aquaticum vezetőinek felkérésére. Ráadásul érzek magamban annyi erőt, akaratot és tudást, hogy megfeleljek a magas elvárásoknak. Az sem mellékes, hogy a kapusedző Medgyessy Sándor személyében egy rutinos szakember segít nekem. Azt tapasztalom, hogy az itteniek nem csak óhajtják a sikert, tesznek is érte. A jelentős vérfrissítésen átesett csapat megizmosodott, joggal álmodozhatunk a dobogós helyezésről.

 

- Nem jelent gondot, hogy szinte hasonló korú lányokkal dolgozik együtt?

 

- Egyáltalán nem. Profi szemléletűek, mindent zokszó nélkül megcsinálnak, amit kérek tőlük. Bár a feketeleves csak most következik. Székelyudvarhelyen csúcsterhelés vár rájuk, mert ez az egy hét az erőgyűjtés időszaka. Minden nap lesz a programban futás és konditermi erősítés. Viszont vallom, ha ez a társaság megfelelő fizikális állapotot ér el, bármire képes lehet.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu