Balogh Zsolt: Hoztuk a kötelezőt

Létrehozva: 2009. május 18. 15:57
„Jórészt elégedett lehetek az idényemmel, de azért még nagyon sok mindenben kell javulnom. Elsősorban a védekezésben, de rutint is kell szereznem még a felnőttek között” – mondta Balogh Zsolt, a Budapest Bank férfiligában szereplő PLER 20 éves kézilabdázója, akinek a nevét ott találjuk az év felfedezettjei jelöltek között.

„Szerettünk volna a négy közé kerülni az alapszakasz után, hogy versenyben lehessünk a harmadik helyért, ezt az elképzelésünket meg is tudtuk valósítani. Bár ezzel úgy érzem, tulajdonképpen csak a kötelezőt hoztuk. Jórészt elégedett lehetek az idényemmel, de azért még nagyon sok mindenben kell javulnom. Elsősorban a védekezésben, de rutint is kell szereznem még a felnőttek között.”

„Összességében nézve a szezonban több volt a jó meccsem, mint a rossz. Hajdu János több mérkőzésünket látta személyesen, bajnokságban és a kupában, emlékeim szerint azokon a találkozókon különösen is kijött a lépés, biztos ez maradt meg benne.”

„Egyszer különben már meghívást kaptam a felnőtt válogatott keretébe is, idővel persze céljaim között az állandó válogatottság is ott szerepel. Egyelőre azonban klubcsapatommal szeretnék előre lépni, valamint egyénileg is jobb teljesítményt nyújtani, mert ez lehet az ajánló a válogatottsághoz.”

 

A PLER 33 pontot szerzett az alapszakaszban, öt ponttal maradt le a dobogóra odaférő Dunaferrtől, de két ponttal előzte meg azt az ötödik helyen végző Balatonfüredet, amely így a rájátszásban csak az 5-8. helyért folytathatta a szereplését. Az elődöntőben az MKB Veszprém már semmi esélyt nem adott nekik: az idegenbeli kilencgólos vereséget (38-29), a hazai visszavágón tízgólos (35-25) követte.

A harmadik helyért azzal a Dunaferrel mérkőzhetnek meg, amely itthon az elérhető riválisok közé tartoznak esetükben: az alapszakaszban idegenben 24-22-es vereséget a hazai 31-27-es győzelemmel bosszulták meg. A PLER a KEK-be is ment egy kört: a török Mersint összesítésben 58-55-tal búcsúztatták, mielőtt a 3. fordulóban a Dunaferr kettős győzelemmel és 61-56-os gólkülönbséggel kiejtette volna őket.

Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír