BL: bemutatót tartott a Győr - videó

Szerző: Kezilabda.huLétrehozva: 2011. november 7. 12:21
A Győr nemes bosszút állt a Dániában elszenvedett vereségért, miután hazai pályán gyakorlatilag lemosta a pályáról a dán Randerst, ezzel tulajdonképpen továbbjutott a női kézilabda BL C betűjelű kvartettjéből, s ha a Hypo elleni két mérkőzésén legalább két pontot szerez, bizonyosan csoportelső lesz. A csatával érthetően elégedett Konkoly Csaba a Randers-verés után adott videóinterjújában kiemelte, már a szünetben nyilvánvalóvá vált csapata győzelme... A sorozat hivatalos honlapja szerint a Győr magas szinten kézilabdázott, kvázi bemutatót tartott.

A Győr az első lépést eltévesztette a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, de aztán szerencsére hamar  rátalált a helyes útra. A  hatgólos dániai vereségét követően a Metz csapatát már oda-vissza legyőzte, ráadásul a 28-23-as hazai győzelme után Franciaországban egyenesen parádézott: úgy játszott, ahogy egy BL-esélyeshez illik...

A nagyszerű formáját a dán Randers elleni "visszavágóra" is átmentette. Nagyon gyorsan eldöntötte a szombati meccset, a második félidőre már nem maradt izgalom, csak egyetlen kérdés várt válaszra a szünet utáni időszakban: mennyi lesz közte a végén...? 

Ezt Konkoly Csaba is kiemelte az alábbi videóinterjúban (katt ide). Az edző okkal lehetett elégedett csapatával, hiszen az végig nagyszerűen kézilabdázott. Az elfogultsággal aligha vádolható ehfcl.com-ot idézve "a védelme szilárdán állt, akár a szikla, miközben Katrine Lunde-Haraldsen lezárta a kaput, s a magyar csapat ügyes támadásokat vezetett."

"A Győr bosszút állt az első fordulóban vereségéért, a játék minden szegmensében megalázta a Randerst. Konkoly csapata gyorsan eldöntötte a pontok sorsát, így aztán korán megkezdődhetett a lelátón fieszta. A Győr bemutatót tartott, magas szintű játékkal szórakoztatta a hűséges rajongóit" - foglalta össze a lényeget a BL hivatalos weboldala.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a Győr Randers elleni győzeleme kvázi továbbjutást ért. Sőt, a csoport első helye is könnyedén meglehet, ehhez a hátralévő meccseken, az utolsó helyen tanyázó osztrák Hypo ellen mindössze két pontot kell szerezniük Görbiczéknek-

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, C CSOPORT, 5. FORDULÓ
GYŐR-RANDERS 35-20 (16-9)

TOVÁBBI PROGRAM
Hypo-Győr, 2011.11.09.,  20:20

Győr-Hypo, 2011.11.13., 17:15

ÁLLÁS
1. Győr 4 3 0 1 119-96 6
2. Randers 5 3 0 2 143-145 6
3. Metz 5 2 0 3 129-136 4
4. Hypo 4 1 0 3 109-123 2


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Győr tönkreverte korábbi legyőzőjét!
A Győri Audi ETO KC ezúttal is ellenállhatatlan volt: nagyszerű játékkal, 15 góllal verte a Randerst a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, és ezzel nemes bosszút állt a Dániában elszenvedett vereségéért, nem...
Tovább a teljes cikkhez »
 
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír