Bombameglepetés: Iváncsik Kielcében?

Szerző: ABLétrehozva: 2010. december 22. 16:25
Exkluzív lengyel lapértesülés szerint a Vive Tragi Kielce szeretné leigazolni Iváncsik Gergőt, akinek jövő nyáron jár le a szerződése az MKB Veszprémnél. A nagy terveket szövő lengyel bajnok elnöke, Bertus Servaas azt is elmondta a Gazeta Wyborczának, hogy rendkívül nagyra tartja a 29 éves szélsőt, de nem esik kétségbe, ha nem jár sikerrel. Ezen a poszton ugyanis négy kézise van a kielceieknek.

A közeljövőben Kelet-Európa szupercsapata lehet a Bogdan Wenta által irányított Kielce, amely egy nemrég megkötött szponzori szerződésnek köszönhetően a legjobb anyagi lehetőségekkel rendelkező klubok sorába emelkedhet. Az ugandai bányásztársaság által biztosított keretből igazi európai klasszisok is Lengyelországba tehetik át székhelyüket, akár a magyar válogatott és a Veszprém kulcsemberének is számító Iváncsik Gergő is.

 

„Nagyon tisztelem őt, ő a világ egyik legkiválóbb balszélsője. Gyors, technikailag rendkívül képzett, remekül érzi a gyors indításokat. Már egy évvel ezelőtt is érdeklődtünk iránta, de élő szerződése miatt végül nem jöhetett szóba a leigazolása. Júniusban azonban lejár a kontraktusa, de az is igaz, hogy nem megyek kétszer ugyanahhoz a játékoshoz” – jelentette ki Bertus Servaas.

A klubelnök szerint nem a balszélső poszt megerősítése a prioritás, hiszen a mostani keretben négyen (Mateusz Jachlewski, Vitalij Nata, Rafal Glinski és Damian Kostrewa) játszhatnak ott. Igaz, Iváncsik bármelyiküknél jobb, sokkal jobb…

„Most még nem akarunk versenybe szállni Iváncsikért, de a helyzet változhat a szezon végén…” – tette hozzá a Kielce első számú vezetője. A Gazeta Wyborcza azonban biztos abban, Servaas „titkolózása” ellenére Iváncsik ajánlatot kap majd a lengyel bajnoktól.
A politikai napilap hosszasan méltatja a magyar klasszist, részletesen írt hazai és nemzetközi sikereiről. A Vive Targi Kielce is jól ismerheti tudását, hiszen az előző BL-sorozat lengyelországi összecsapásán 11 góllal járult hozzá a veszprémi győzelemhez.

Iváncsik Gergő közel egy évtizede tagja a Veszprém keretének, így a magyar bajnoki és kupagyőzelmek mellett részese volt a 2002-es BL-döntőig vezető menetelésnek és a 2008-as KEK-sikernek is.  Az előző szezonban a klub legredményesebb góllövője volt a Bajnokok Ligájában 71 találatával, a szélsők közül csak a barcelonai Juan Garcia előzte meg az összesített listán. Teljesítménye elismeréseként a Magyar Kézilabda Szövetség a 2010-es év férfi játékosának választotta novemberben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A BL-győztes viszi a Veszprém sztárját
Komoly érvágás éri a magyar bajnok Veszprémet, miután szerdán a kézilabda Bajnokok Ligája-címvédője, a THW Kiel hivatalos honlapján bejelentette leigazolja Marko Vujint. A szerződés a legkésőbb a 2012-13-as idénytől lép...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Müller Péter 2010. december 23. 13:35 (2)
Újonc
  18
Ugyis ott marad veszprémben szoval no para
lakatos bendeguz 2010. december 22. 20:50 (1)
Újonc
  145
van egy kiváló klubcsapatunk és aszt is szét szedik először Vujin most meg Iváncsik (remélem hogy a veszprémbe marad)
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír