A BL-győztes viszi a Veszprém sztárját

Létrehozva: 2010. október 14. 09:32
Komoly érvágás éri a magyar bajnok Veszprémet, miután szerdán a kézilabda Bajnokok Ligája-címvédője, a THW Kiel hivatalos honlapján bejelentette leigazolja Marko Vujint. A szerződés a legkésőbb a 2012-13-as idénytől lép érvénybe.

A 25 esztendős jobbátlövő hároméves szerződést kötött a német sztárcsapattal és a veszprémiek hivatalos oldala szerint könnyen lehet, hogy néhány hónap múlva elhagyja Magyarországot.

„Amennyiben a két klub megállapodik egymással, előbb is megtörténhet a váltás, bár erre legnagyobb esély 2011 nyarán van. Így viszont jóval kevesebb átigazolási díjat kaphat érte a Veszprém, mint 2010 telén..." – olvasható az mkbveszprem.hu-n.

„Nagyon örülünk, hogy sikerült Marko Vujin szerződtetnünk, hisz a mi feladatunk a THW Kiel jövőbeni megerősítése. Vujin előtt nagy jövő áll, amit szeretnénk majd közösen alakítani" - nyilatkozta Uli Derad, a THW ügyvezetője.

A Bajnokok Ligájában a Veszprém százszázalékos teljesítménnyel csak kevesebb lőtt góljával szorul B-csoport második helyére, a Kiel a Barcelonával játszott döntetlenje mellett két győzelemmel az A-csoport második helyét foglalja el.

 

 

Hozzászólások
Róth István 2010. október 14. 10:27 (1)
Újonc
  12
Hát ez tényleg óriási érvágás lenne a Veszprémnek De ha már elmegy akkor sok szerencsét kívánok neki mert nagyon jó játékos és a szurkolók is imádták
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír