Hajnal Csaba ügyvezető igazgató megköszönte a játékosok hősies helytállását, Cozmára emlékezve azt mondta, nagyon közel állt a szívéhez a fiatal román játékos, és csodálattal szólt Marian édesapjáról is, aki hihetetlen erővel, bátorsággal, eleganciával kezelte, viselte fia tragikus elvesztését.
A klubvezető hangsúlyozta, előre kell nézni, a csapatra folyamatosan újabb és újabb feladatok várnak. Az élet megy tovább.
A beszéd után sikerült a SportHirado.hu-nak megszólaltatnia a csapattársakat, a tragédia óta először nyilatkozó Iváncsik Gergőt és Gál Gyulát.
KÖNNYES BÚCSÚ MARIAN COZMÁTÓL
Természetesen Iváncsik Gergő sem tért még napirendre a sors igazságtalanságán.
- Élete legnehezebb mérkőzése volt a mai?
- Igen, borzasztó volt. A srácokkal is éppen erről beszéltünk és mindenki ezt mondta.
- A meccs előtt vagy a találkozó után volt a rosszabb az öltözőben?
- Sajnos nincs különbség. Akkor is rettenetes volt, amikor jöttünk,…, igazából az egész hét nehéz volt. Ez már csak ilyen. Azt viszont a csapat döntötte el, hogy lejátssza a spanyolok elleni Bajnokok Ligája-találkozót.
- Ha ki kellene választani egyet, melyik nap volt a legsötétebb?
- Nem tudok egyet kiemelni, minden nap a fájdalomról szólt. Nehéz felejteni, és csak előre nézni. Nem is tudtunk megfelelően felkészülni erre az összecsapásra, ám teljes szívvel és lélekkel küzdöttünk a pályán.
- Kitől, mitől kapták ehhez a legnagyobb segítséget?
- Tulajdonképpen mindenkitől, aki itt volt velünk és természetesen Marian Cozmától.
- Hogyan tovább?
- Fogalmam sincs. Megyünk előre, az élet megy tovább.
Gál Gyula, a veszprémiek beállója édesapja elvesztése óta nem volt temetésen, a csapat óriása feldolgozhatatlan keserűséggel gyászolja barátját, csapattársát.
- Az együttes egyik legmasszívabb embere, ám amin a héten a többiekkel együtt keresztülment, az még Önt is megviselte. Ráadásul ugyanazon a poszton játszik, mint Marian Cozma...
- Éppen autóban ültem, amikor hívtak a rosszhírrel. Nem is akartam elhinni, meg kellett állnom, és csak bámultam a feleségemre. A hét borzasztó volt, a temetésre pedig életem egyik legrosszabb napjaként emlékszem majd vissza. Tizenkét éve, édesapám elvesztése óta nem voltam gyászszertartáson, és nem azért, mert nem vesztettem el senkit, hanem mert nem vitt rá a lélek. Kívülről nem is látszott annyira, de belül nagyon nehéz volt. A feleségem és a gyerekek sokat segítettek nekem, hogy túléljem mindezt.
- Befolyásolták az édesapja halálakor megélt rossz élmények?
- Ami akkor negatívumként hatott rám, azt most igyekeztem pozitívumként átadni a srácoknak. Akkor hirtelen lettem családfő. Remélem tudtam valamit segíteni, de muszáj egymást is támogatnunk, hogy sikeresen tovább tudjunk lépni. Elveszítettünk egy embert, egy társat, s ez visszafordíthatatlan. Ennél nagyobb árat senki sem fizethetett volna. Vissza, sajnos semmi mást nem adhatunk, viszont összehozhatunk egy olyan évet, amelyet Marian Cozmának és családjának ajánlhatunk.
- Próbáltak tanulságokat keresni az esettel kapcsolatban?
- Sokat beszélgettünk, ám ez egy végeláthatatlan dolog. Úgy érzem, előre kell tekintenünk, s mindent megtenni azért, hogy soha többé ne történjen hasonló eset. Minden tiszteletem a csapaté, azért, ahogyan összefogott és ahogy a játékosok egymást támogatva vészelték át a legnehezebb órákat, napokat.
- Mennyi időre lesz szükségük ahhoz, hogy ha egymásra néznek, ne sírják el magukat?
- Nem tudom. Azt szokták mondani, az idő mindent megold. Ám meglehet, egy életnyi idő sem lesz elég ahhoz, hogy Marian Cozmát és a szörnyűséget elfelejtsük. A gárda innentől kezdve mindig érte fog küzdeni.
GÁL GYULA EMLÉKEZÉSE
