Elhunyt Karl Erik Böhn

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. február 2. 12:02
Elhunyt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A 49 éves szakembert hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap hajnalban a tonsbergi kórházban érte a halál - közölte a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján.

Karl Erik Böhnt 2011. augusztus 30-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, megbízatása a 2016-os riói olimpia végig szólt. Ő volt az első külföldi szakvezető a magyar válogatott élén. Szaktudásával, közvetlen viselkedésével, humorával gyorsan a játékosok és a szurkolók kedvence lett.

Játékosként 126-szor szerepelt hazája válogatottjában. Visszavonulását követően edzőként dolgozott, először mint a norvég férfi válogatott másodedzője. Később a Drammen férfi és a Larvik női csapatát irányította, utóbbival ötszörös bajnok, KEK-győztes. Akkori élettársa, Heidi Löke győri átigazolása miatt menesztették, és ezt követően lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Egy fél szezon erejéig a Győr vezetőedzőjeként is dolgozott, és a klubbal Bajnokok Ligája-döntős, valamint magyar bajnok volt 2012-ben.
Ebben az évben a válogatottal Európa-bajnoki bronzérmes lett.

Karl Erik Böhnnél 2013 februárjában diagnosztizáltak akut leukémiát. A szakember hat kemoterápiás kezelésen és egy csontvelő-átültetésen esett át, 2013 novemberében pedig úgy tűnt, sikerült legyőznie a betegséget, ám karácsony előtt kiderült, hogy leukémiája gyógyíthatatlan. A csapatot a 2013-as világbajnokságon a Hajdu János, Siti Beáta kettős vezette.

A Győri ETO KC, egykori vezetőedzőjére emlékezve ma este 6 órakor közös gyertyagyújtásra várja a szurkolókat. Karl Erik Böhn 2011 novemberétől 2012 májusáig irányította a Győri ETO KC csapatát, amely során a Klub egyik legsikeresebb szezonját érte el.

„Sajnos csak rövid időt töltöttünk együtt Karl Erikkel, nemcsak a klubnál, a válogatottnál is. De ez alatt a pár hónap alatt is megtapasztalhattuk, hogy KEB nemcsak kiváló szakember, hanem emberként is fantasztikus. Egyedülálló módon tudott motiválni bennünket, játékosokat, hatására csodákat műveltünk a pályán. Halála óriási veszteség számunkra!” – nyilatkozta Görbicz Anita a Győr honlapjának.

Címkék: karl_erik_bohn
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu