Ellenállhatatlan ETO: triplázás idén is!

Létrehozva: 2014. május 15. 20:54
Egymás után két esztendőben triplázott a Győri ETO KC női kézilabdacsapata! Az ETO 30-25-re verte hazai közönség előtt az FTC-t csütörtök este, így 2-0-ra megnyerte a bajnoki döntőt a Magyar Kupa és a BL után. 43 meccsből csupán egyet veszítettek el Görbiczék az idény folyamán (a legelsőt). A női NB I-ben 2008 óta mindig a Győr aratta le a babérokat, 11. bajnoki címével beérte a rekorder Ferencvárost

Női NB I, döntő, 2. mérkőzés:
Győri ETO-FTC 30-25 (16-11)

A párharcot 2-0-s összesítéssel a Győr nyerte.

Ugyan a találkozó elején még a vendégek vezettek 2-1-re, a győriek egy 6-0-s sorozattal a tizedik percre megnyugtató előnyre tettek szert (7-2). Ettől kissé túlzottan is magabiztossá vált a csapat, a Ferencváros pedig ezt kihasználva egy gólra feljött (9-8). A hazaiak ezt követően kétszer is emberelőnybe kerültek, ezeket ki is használták, és a szünetre ismét megléptek (16-11).

A második félidőt kiválóan kezdte a Ferencváros, három gólra felzárkózott, azonban Kovacsicz kiállítása miatt ismét emberhátrányba került, ezt követően pedig Penának is le kellett ülnie. A Győr ezekben a percekben magabiztosan játszott, és újra ötgólosra duzzasztotta a különbséget (20-15). A hajrára a fővárosi zöld-fehérek elfáradtak, így a hazaiaknál már az általában kevesebb lehetőséget kapó játékosok is pályára léphettek, és a végén még az idény végén távozó játékosokat is "megtapsoltatta" Ambros Martin. (beszámoló: MTI)

Címkék: Győri ETO KC
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu