Elvesztette válogatottját a Veszprém!

Szerző: Sporthíradó VeszprémLétrehozva: 2009. augusztus 10. 17:04
Saját nevelésű játékosától vált meg az MKB Veszprém Kézilabda Club, amikor nyáron szabad listára tette a még szerződéssel rendelkező Putics Barnát. Hétfőn az is eldőlt, hogy az átlövő egy évre Koperba szerződik.

Egy héttel ezelőtt Putics Barna feleségével járt már a Szlovéniában, ahol két napig ismerkedett a Cimos Koper csapatával és a helyi klub lehetőségeivel.

 

Akkor még csak vázolták neki a helyi klubvezetők a lehetőségeket és a csapat idei céljait. A koperi csapat szeretne hazájában a bajnoki címért játszani és a második legrangosabb európai kupasorozatban, a Kupagyőztesek Európa Kupájában a legtovább eljutni.

Igaz, az első fordulóban rögtön a Ferencvárossal kerültek össze, akiket szeretnének elbúcsúztatni. A célhoz természetesen kellenek megfelelő játékosok és ezért került képbe a szegedi Laluska Balázs és a veszprémi Putics is.

Tudomásunk szerint Puticcsal és a veszprémi klubbal már megegyeztek, ezért a már múlt héten bejelentett Laluska igazolással együtt két magyar válogatott játékosa lesz a szlovén bajnokság tavalyi ezüstérmesének.

Hozzászólások
Torják Tamara 2009. szeptember 6. 13:27 (1)
Újonc
  9
Putics Barna elment a Koperbe és jól tette!!! Jobb helye lesz ott mint itthon de így is jó még a Veszprém csapata!!!!!!
24 ÓRA
17:24  Mocsai Lajost nem lehet megvenni13:53  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?13:29  Az elődöntőért kupázik a Győr és a Fradi  A Fradi-edző: Még nem jutottunk továbbVa  EHF-kupa: ezt elszúrta a BékéscsabaVa  Közelebb a negyeddöntőhöz az AlcoaVa  Ígéretes Fradi-vereség OroszországbanSzo  Súlyos váci vereség az EHF-kupábanSzo  Bombameglepetés a férfi kézi NB I-benSzo  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Marian Cozmára emlékeznek VeszprémbenCsü  Baljós FTC-árnyak: Tomori és a védekezésSze  Szegedet vert és előnyben a CsurgóSze  A Fradi 37-et kapott, így is győzöttSze  Riporter: B***d meg, csaló bíró! - videóSze  Új ügyvezető az MKSZ-nélSze  Görbicz Anita: újabb öt évig GyőrbenKe  Macedóniával kezdünk az olimpiáértKe  „Van még tartalék a kéziválogatottban”  Jegyek a kézilabda olimpiai selejtezőre  Mocsai: A svédek a favoritok, de...Va  Svédországban kézizünk az olimpiáértVa  Dánia Eb-első, a horvátoké a bronzéremVa  A spanyolok kárára a horvátoké a bronzVa  Kézi Eb: nincs magyar az álomcsapatbanVa  Belehúztunk: Norvégia ellen a vb-ért!Szo  Drámai hajrával Fradi-győzelem VáconSzo  Csaknem 10 millióan nézték a kéziseketSzo  Ötmillió forintos prémium a kéziseknek  Szerb eufória: Vujinék az Eb-döntőben  A dánok a spanyolokat verve Eb-döntősök  Az olimpiáért selejtezhetnek Lazarovék  Kézi Eb: a védekezésünkkel volt gond...Csü  Első kalapban a férfi kéziválogatottCsü  Kézi Eb: minimálcél, hiányzott Nagy LaciSze  Horvátok elleni iksszel búcsúztunk!Sze  Ők lehetnek az év legjobbjaiSze  Megkéseltek egy szurkolót a kézi Eb-n!Sze  "Az izlandiak kizökkentettek minket!"Ke  Szlovénia kifogott férfi kéziseinkenKe  Kéziseink Eb-znek, a Juve kupázik - blogKe  Gál Gyula ismét Tatabányán kézilabdázik  Kézi Eb: a házigazda tovább robog  Mire megyünk a szlovénokkal? Szavazz!  Kézi Eb: nézőcsúcs a magyar-francián  Kézi Eb: A fiúk nem törtek össze!  Spanyol szívesség a magyar kéziseknekVa  Kijózanító pofont kaptunk IzlandtólVa  Telt ház lesz Izland ellen ÚjvidékenSzo  Nyert a Fradi, a Siófok, kikapott a VácSzo  Gigászi Eb-csaták, 13 Lazarov-góllalSzo  Mocsai: A legszilajabb északi csapat jönSzo  Kézi Eb: új ember a magyar keretbenSzo  Kézi Eb: jegyek már kaphatók!Szo  Kézi Eb: így vertünk franciát! - videóSzo  "Fantasztikus közönség, igazi CSAPAT!"Szo  Kézi Eb: a mieink további menetrendje  Debreceni fordítás, 40 felett a Győr  Katarzis: Fazekasék franciákat vertek!
Lapozás Több hír
BBL TABELLA
1. MKB Veszprém 32
2. Pick Szeged 30
3. Tatabánya Carbonex 24
4. Csurgó 23
5. Balatonfüred 20
6. B. Braun-Gyöngyös 14
7. FTC-PLER 13
8. VarioAutó Pécs 12
9. Kecskemét SE 11
10. Orosháza-Alexandra 7
11. Tata 6
12. Mezőkövesd 4
FAIR PLAY DÍJAS
0_10
A dunaújvárosiak március Fair Play játékosai
VIDEÓK
  • Elképesztő gól Chambéryben
  • Elképesztő gól Chambéryben
További videók  
SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Vajon játszik-e az olimpián Nagy László?
Ott lesz - a magyar válogatottal! 15.4%
 
Sajnos a spanyol színeket képviseli majd 55.8%
 
Sem itt, sem ott, sem sehol 28.7%