Fazekas Nándor kedden visszaáll a kapuba

Szerző: kezilabda.huLétrehozva: 2011. november 28. 19:47
Amit már sejteni lehetett, az kedden meg is valósul. Fazekas Nándor szeptemberi bokatörése után visszatér a veszprémi kapuba - a válogatott kézilabdázó az Orosháza elleni bajnokin védhet ismét a magyar bajnoknál.

 

 

Szeptember 19-én egy bemelegítés alkalmával lépett rosszul, s törte bokáját Fazekas Nándor. A kiváló kapus azóta várja a pillanatot, amely kedden, majd' másfél hónapos kihagyás után elérkezik. A listavezető MKB a Budapest Bank Ligában odahaza fogadja az utolsó előtti Orosháza együttesét.

"Az elmúlt időszakban kevesebb játéklehetőséghez jutott játékosok kapnak szerepet az Orosháza elleni mérkőzésen - kezdte Mocsai Lajos. Fazekas Nándor újra bekapcsolódik a játékba, teljes terheléssel edzett már, vele hál' Istennek minden rendben. Hazai pályán a győzelem reményében kézilabdázunk."

„Soha életemben nem voltam még sérült, ezért nagyon furcsa volt ez a majd két hónapos kihagyás - nyilatkozta Fazekas a kézilabda.hu-nak. –- D persze nagyon boldog vagyok, hogy ismét védhetek, hiszen a mesterrel úgy határoztunk, hogy az Orosháza ellen játszhatok. Rengeteget dolgoztam az elmúlt időszakban, súlyzóztam, futottam, betartottam az orvosi utasításokat. Talán ennek is köszönhető, hogy három hónap helyett korábban léphetek pályára. Már alig várom a meccset.”

A Veszprém-Orosháza bajnokira 18 órától kerül sor a Királynék városában.

A Budapest Bank Liga állása:
1. MKB Veszprém KC 22
2. Pick Szeged 22
3. Tatabánya Carbonex KC 18
4. Csurgói KK 17
5. Balatonfüredi KSE 14
6. Gyöngyösi KK 10
7. FTC-PLER KC 9
8. Kecskeméti KSE 9
9. VarioAutó Pécs KC 7
10. Tatai HAC 6
11. Orosházi FKSE 6
12. Mezőkövesdi KC 0
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír