Görbiczék odaragadtak a kupa trónjára

Szerző: SHLétrehozva: 2009. április 5. 16:37
Megvédte címét a Győri Audi ETO női kézicsapata a Duna Takarék Magyar Kupa döntőjét a DVSC-Aquaticum ellen. A vendéglátó zöld-fehérek az Újbuda után a Debrecent is elintézték 32-27-re. Görbicz Anitáék az első félidőben még nem, a másodikban azonban már érvényre juttatták nagyobb tudásukat. A bronzérmet a Kiskunhalas szerezte meg, miután a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen 30-28-ra legyőzte az Újbudát.

A hajdúságiak az első játékrészben remekük tartották magukat a címvédő győriekkel szemben, többször is Bakó Botond tanítványainál volt az előny. A Rába-partiak elsősorban szélsőiknek, Katerina Mraviková és Vérten Orsolya remekbeszabott góljaival igyekezték átvenni az irányítást.

 

A második félidőben már sikerült is ez nekik. Görbicz Anitáék végül 32-27-re legyőzték a piros-fehéreket és megvédték címüket, ráadásul saját közönségük előtt.

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, DÖNTŐ:
DVSC-Aquaticum -Győri Audi ETO 27-32
A 3. HELYÉRT:
Kiskunhalas – Újbuda 30-28

 

MESTERMÉRLEG:
Konkoly Csaba: - Hullámzó mérkőzést nyertünk. A második félidőben lendültünk játékba, de a közepén kicsit kiengedtünk és így újra meg kellett nyerni a találkozót.
Bakó Botond: - Hajtós és jó mérkőzést játszottunk. A második félidő derekán a kulcsembereink elfáradtak. Büszke vagyok a csapatomra, jól küzdöttek.
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír