Hazai pályán esélyesebb a Veszprém

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 3. 12:28
Szoros csata várható vasárnap késő délután a férfi kézilabda Bajnokok Ligája F csoportjának első fordulójában. A KEK-győztes MKB Veszprém némileg erősebbnek tűnik a német SC Flensburg Handewittnél. Legalábbis ezt mutatja a két csapat posztonkénti összehasonlítása, a Sporthiradó szerint ebben a tekintetben 4-3 az állás a magyar bajnok javára.

Azt persze senki ne gondolja, hogy megpróbáljuk lejátszani a mérkőzést, azonban leírhatjuk, hogy a németek nem igazán célirányosan igazoltak erre a szezonra.

 

A két csapat közül az MKB Veszprém mondhatja el magáról, hogy ha mindenki egészséges, minden posztra két, hasonló képességű játékosa fogható hadra. A bakonyi csapatnál egész biztos, hogy nem játszik majd Iváncsik Gergő. A kitűnő balszélsőnek még a Komló elleni bajnoki mérkőzésen törött el a bal kezén a gyűrűs ujja. A 4-es számú mezben játszó válogatott játékos keze szépen javul, de nem sietheti el a visszatérést.

 

A kapus poszton bátran kijelenthetjük, hogy a kétszeres BL- (a Barcelona és a Celje csapatával) és KEK-győztes Dejan Perics és a fiatal, ám annál tehetségesebb Ivan Pesics (aki Perics ajánlásával érkezett Veszprémbe), magabiztos pontja csapatának. Ezért az MKB jobban számíthat kemény védekezése mögött a remek kapus teljesítményre, mint a Flensburg.

 

A németeknél ugyanis Jan Holpert, aki egyébként a klubtulajdonos testvére, a tizedik szezonját kezdi, így rutinosnak mondható, viszont ez lesz az első szezon, amikor ő lesz az első számú kapus. A rutinos klasszist jól ismerhetik az idősebb veszprémi szurkolók, hiszen 1992-ben a német Milbertshofen csapatában védett, amikor a Bramac Veszprém KEK-győztes lett. Jendrik Meyer most érkezett a Wilhemshavener csapatától, így ő kevesebb lehetőséget kap majd, nemcsak Magyarországon, hanem valószínűleg az egész szezonban is.

 

A balszélső poszton ahol David Korazsija szerepel (ő a Cimos Koper csapatában volt szlovén gólkirály), valószínű, hogy egyedül játssza végig a találkozót. Rendkívül robbanékony és a lerohanásos taktikában az MKB Veszprém egyik leggyorsabb játékosa. A dán világklasszis Lars Christiansen a vendégek legveszélyesebb játékosa lehet. Az előző öt Bajnokok Ligája szezonban 308 gól szerzett a Flensburg színeiben, amelyből a 2006/2007-es idény volt számára a legjobb, hiszen ekkor 84 gólt lőtt. Nagy harcot vívhat majd Periccsel a hétmétereseknél.

 

Az átlövő poszton mindkét oldalon sok-sok klasszis lép majd pályára a Veszprém Arénában. A hazaiaknál Pérez Carlos, Ilyés Ferenc, Marko Bagarics, Marko Vujin, Zsarko Markovics vagy a több poszton is bevethető Zsarko Sesum, míg a vendégeknél Alen Muratovics, Lasse Svan Hansen és Lasse Boesen. A mérkőzés egyik sarkalatos pontja lehet, hogy melyik csapat lesz képes előbb kikapcsolni ellenfele nagy lövőit.

 

A beállóknál a jelenleg hátizom húzódással bajlódó Gál Gyula és a román válogatott Marian Cozma sok gondot okozhat majd a német védelemnek. A Flensburgnál ez az egyetlen poszt, amiben vakon megbízhat a szakmai stáb, hiszen a két dán, Johnny Jensen és Michael Knudsen lesz talán a vendégegyüttes két legrutinosabb és védekezésben pedig a legkeményebb játékosa. Persze mivel német csapatról van szó, előfordul majd néhány alkalommal, hogy az egyébként nyilvánvaló szabálytalanságot két perccel büntető játékvezetőknél majd heves reklamálások és értetlenséget sugalló reakciók várhatók. Ebben élen jár Jensen.

 

A jobbszélen Gulyás Péter és Iváncsik Tamás bevethető, és valószínű, hogy Gulyás kisebb sérülése miatt ezen a poszton majd csak közvetlenül a mérkőzés előtt dönti el Mocsai Lajos és Csoknyai István, hogy melyiküket nevezik majd. A másik oldalon ezen a poszton játszik a svéd Oscar Carlen, aki agilis támadásban és védekezésben egyaránt.

 

A veszprémi csapatban az irányító poszton sokat várnak a szurkolók majd Nikola Eklemovicstól, míg védekezésben a mindig kulcsfigurának számító Jevgenyij Lusnyikov és Ivan Lapcsevics Ivan vívhat férfias csatát, főleg a Johnny Jensen, Michael Knudsen duóval. a vendégeknél Ljubomir Vranjes lesz a játék szervezője.

 

A két csapat összevetésében - a támadásban várhatóan pályára lépő klasszisok posztonkénti végeredményében - nem csak a hazai pálya szól a veszprémi csapat mellett 4-3 arányban.

 

Mindent összevetve, abban egyetért mindenki, hogy elsősorban csapatként kell jól teljesíteni, valamint a játék folyamatossága és a támadás utáni visszarendeződés lehet lényeges a Bajnokok Ligája F csoportjának rangadóján.

 

 

Csütörtök este elkezdődött az idei BL sorozat, ahol a következő eredmények születtek:

C csoport: THW Kiel (német)-Metalurg Skopje (macedón) 37-29 (18-15)

D csoport: HSV Hamburg (német)-Tatran Presov (szlovák) 32-20 (14-8)

E csoport: Portland San Antonio (spanyol)-Steaua Bucuresti (román) 38-30 (19-14)

 

 

 

 

POSZTONKÉNTI ÖSSZEHASONLÍTÁS:
Kapus: Dejan Perics Dejan - Jan Holpert 1-0
Jobbszélső: Iváncsik Tamás - Oscar Carlen 1-0
Jobbátlövő: Marko Vujin - Alen Muratovic 0-1
Irányító: Nikola Eklemovics - Ljubomir Vranjes 1-0
Beálló: Gál Gyula - Johnny Jensen 0-1
Balátlövő: Pérez Carlos - Lasse Boesen 1-0
Balszélső: David Korazsija - Lars Christiansen 0-1

 

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu