Hihetetlen szegedi bravúr a BL-ben

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 18. 20:09
A Pick Szeged szenzációs, 26-25-ös győzelmet aratott csütörtökön az előző idényben elődöntős orosz Csehovszki Medvegyi otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Ezt a sikert még sokáig emlegetni fogják a Tisza partján. Nagy lépést tett a továbbjutás felé a Szeged a C csoport ötödik fordulójában.

Pedig nehezen indult a találkozó a Pick szempontjából, Stranovsky rögtön az elején megsérült, és az első félidő végén négy góllal is vezetett a Csehov, amelyből kettőt azért sikerült lefaragni a szünetre.

Már ebben a játékrészben is erőn felül teljesített a magyar csapat, de a java még hátravolt. Lékai tanári játékának és Zubai villanásainak köszönhetően egyenlítettek, majd három góllal el is húztak Skaliczki László tanítványai.

Nyolc perc alatt hat gólt lőtt és egyet sem kapott a Szeged, ezt nevezik védekezésnek! Bár óriási energiákat mozgósítottak az egyenlítésért a Medvék, Tatai megbabonázta őket, miközben két alkalommal emberelőnyben (!) is kapitulált a Csehov. Vlagyimir Makszimov, az orosz bajnok vezetőedzője, az orosz "kézilabdapápa" szívből gratulált ehhez a teljesítményhez a Tisza-partiaknak.

Úgy tűnik, már fél év után beérett Skaliczki munkája a tavalyi ezüstérmesnél, amely a hétvégén is hatalmas csatában, egyetlen góllal nyert a Ferencváros otthonában. A Szeged utoljára 2004-ben vitt véghez hasonló bravúrt a BL-ben, akkor a legjobb nyolc közé jutásért búcsúztatta a címvédő Montpelliert. Legközelebb november 28-án lépnek pályára a BL-ben Lékaiék, jön a Csehov elleni szegedi visszavágó...

BAJNOKOK LIGÁJA, C-CSOPORT, 5. FORDULÓ:
CSEHOVSZKI MEDVEGYI-PICK-SZEGED 25-26 (12-10)
Csehov, vezette: Jurinovics, Mrvica (horvátok).

CSEHOV: Budko, Grams (kapusok), Aszlanyan, Csernoivanov, Csipurin 2, Dibirov 5, Filippov 1, Huszev, Harbok 6, Ivanov, Kamanyin, Kovaljev 3, Rasztvorcev 1, Selmenko 6, Siskarjev, Szkopincev, Sztarih 1, Zsitnyikov. Vezetőedző: Vlagyimir Makszimov.

SZEGED: Mikler, Tatai (kapusok), Bajorhegyi 1, Beocsanin, Baláz, Butenko 6, Herbert, Katzirz 7 (3), Lékai 7, Stranovsky, Sulc, Törő 2, Vadkerti, Zubai 3. Vezetőedző: Skaliczki László.

Kiállítások: 2, ill 2 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 5/3
A C CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehovszki Medvegyi 5 3 1 1 162-143 7 p
2. Valladolid 4 3 1 0 117-107 7
3. Pick-Szeged 5 3 0 2 144-138 6
4. AaB Handball 4 1 1 2 120-135 3
5. Dinamo Minszk 4 1 0 3 119-131 2
6. Kadetten Schaffhausen 4 0 1 3 119-128 1

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu