Idegenbeli gólokkal esett ki a DVSC

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 14. 15:52
Hiába nyert hazai pályán öt góllal mút héten vasárnap a DVSC-Aquaticum női kézilabdacsapata az KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, a visszavágón a román Otelul Galati otthonában ötgólos vereséget szenvedett és miután idegenben utóbbi gárda dobott több gólt, Bakó Botond együttese búcsúzott a nemzetközi kupasorozattól.

A debreceni találkozót 34-29-re nyerték a hazaiak úgy, hogy a második félidőben ellenfelükkel nehezen tudták a lépést tartani, a román csapat a nagy rohanásban viszont sokat hibázott, így tulajdonképpen magát verte meg és hozta nehéz helyzetbe.

A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek Marian Cozma emlékére.

Erősen kezdett a román csapat, amely 3-0-ra, majd a gyenge debreceni védekezést kihasználva 8-4-re is elhúzott. Ébredt azonban a hajdúsági csapat, amely indításokból és büntetőkből megkezdte a felzárkózást, a szünetben még három találatot őrzött ötgólos előnyéből.

A fordulás után megint erőre kaptak a vendéglátók, már hat gólra is nőtt a két csapat közötti különbség, de a rutinos erőkből álló debreceniek ismét fel tudtak zárkózni. A hajrá teljesen nyílt volt, legalábbis amit a továbbjutás kérdését illeti, mert a találkozó eldőlt.

Döntő volt, hogy ötgólos román előnynél az utolsó támadást a nyolc gólt szerző Szrnka Hortenzia a kapufára vágta, így az idegenben lőtt több góllal a Galati jutott be a nyolc közé. Szrnka mellett Bognár Barbara is nyolc gólt szerzett, társaik azonban halványabban teljesítettek.

Pedig öt hazai kiállítás mellett a vendégek mindössze háromszor kényszerültek hátrányban játszani, míg négy román büntetővel szemben a debreceniek tíz alkalommal állhattak oda a heteshez.


NŐI KEK:
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
Otelul Galati (román) – DVSC-Aquaticum 29-24 (15-13)
Tj. a Galati 58–58-cal, idegenben lőtt több góllal
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu