SWE - HUN 30-31 - FOTÓGALÉRIA - ITT!
„Tudom, hogy belőttem nyolcat, de azt is tegyük hozzá, hogy négyet kihagytam – jelentette ki a feltűnési viszketegség fogalmát távolról sem ismerő nehéztüzér. - Nem az számít, hogy ki hány gólt dob, hanem az, hogy a végén mi örülhessünk. És így is lett. A magyarok harmincegyszer találtak be, a svédek meg harmincszor.”
A horvátok három-kettő-egyes védekezési formációjára nem az átlövés a recept nélkül kapható gyógyszer, a svédek hatos falával szemben viszont lehetett, és kellett is a szaggatott vonal tájékáról, a levegőben úszva suhintani.
„Zárt védekezésnél a betömörülő emberek felett, alatt, mellett, között próbálkozni hasznos dolog, szerencsére működött is” – jegyezte meg Ilyés Ferenc.
A szusszanásnyi szünet mindenkinek jól jön, még az MKB Veszprém fáradhatatlan lövőjének is, akin talán a tizennégy mezőnyjátékos közül a lehető legkevésbé látszanak a sorozatterhelés fáradalmai.
„Sok-sok pihenés, regenerálódás, semmi több, semmi extra. Kedden Korea? Kőkemény lesz, de mi vagyunk a jobbak, ezt nem ártana a küzdőtéren is bizonyítani.”
„Az ázsiai stílus merőben eltér az európai kézilabda-iskolától, aki könnyed sétagaloppra számít, azt ki kell ábrándítanom. Az elődöntőbe már nem kerülhetünk be, ami az első négy után jön a sorban, az ötödik hely, azt azért jó lenne megkaparintani.”
Svédország után a Koreai Köztársasággal is nyitómeccset játszunk, vasárnap után kedden is fél öttől leszünk érdekeltek. A dél-koreaiak kikaptak a szlovákoktól és a franciáktól, de a középdöntőbe nem tombolán jutottak be.
Kubán és Kuvaiton kívül még Spanyolországot is megverték. Arról se feledkezzünk meg, hogy a pompás megnyitó után a világbajnokság első mérkőzésén mindössze egyetlen találattal maradtak alul a házigazda horvátokkal szemben.

Üdvözlök mindenkit.Nem konkréten ehhez a cikkhez kapcsolódik észrevételem.
A horvátok elleni meccsen is zavart már valami.A riporter és a szakkomentátor is megjegyzést tett Putics Barna"passzív"játékára....Igen..valóban nem úgy teljesített ahogy elvártuk tőle,de......
El kellene gondolkodni azon, hogy egy ilyen fiatal játékos mennyire tud feldolgozni egy olyan kritikát amit a szövetségi kapitány tett a szlovákok elleni meccs utáni 5 elkövetetthibája okfejtésében.....miszerint Barnát csak a hetesek miatt nevezte....és ez rossz döntés volt....Hol a bizalom a játékos felé?
Csoda ha utána egyáltalán nem ,vagy csak "görcsölve" megy a kapu felé?
Mint tudjuk,a sportban nem számít a "ha.....való igaz, hogy ha akármit is csinálunk a horvátok ellen..akkor se nyerhettünk volna...de a Nándi amikor bekerült sokkal jobb teljesítményt mutatott,mit csapattársa....hol a bizalom?
Egyébként,szeretnék gratulálni egy igazi CSAPATMUNKA volt!
A maródiaknak mielőbbi felgyógyulást kívánok!
Nagy Lacinak pedig még egy kis kitartást!