Íme, a magyar keret az Eb-selejtezőre

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. február 22. 18:28
Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a Németország elleni márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő 28 fős, bő keretét.

 

 

A hazai szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint az elnökség szerdai ülésén elfogadta a norvég szakember által előterjesztett névsort.

A németek elleni első mérkőzésre március 22-én kerül sor, három nappal később pedig Trierben csap össze a két gárda.

A csoport állása:

1. Németország 4 pont (61-35)

2. Magyarország 4 (69-44)

3. Fehéroroszország 0 (44-55)

4. Azerbajdzsán 0 (35-75)

A kvartettből az első két helyezett jut ki a december 2. és 16. között sorra kerülő, hollandiai Eb-re.

A grémium emellett meghallgatta és elfogadta Mocsai Lajos férfi szövetségi kapitány beszámolóját a januári, szerbiai Eb-ről. A szakvezető kiemelte, hogy a felkészülés feltételei és a támogatás ideális volt a nemzeti csapat számára, így – megfelelve az előzetes elvárásoknak – a csapat a nyolcadik helyen zárta a kontinenstornát.

Döntés született arról is, hogy az MKSZ Borsos Attila elnökségi tagot jelöli az Európai Kézilabda Szövetség 2012-es tisztújításán a  végrehajtó bizottságba.

A magyar női válogatott 28 fős kerete:

kapusok: Herr Orsolya (Siófok KC-Galérius Fürdő), Kiss Éva (Veszprém Barabás KC), Oguntoye Viktória (ÉTV-Érdi VSE), Triffa Ágnes (UKSE Szekszárd)

jobbszélsők: Bódi Bernadett (Siófok KC-Galérius Fürdő), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC)

jobbátlövők: Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Kovács Anna (ÉTV-Érdi VSE), Planéta Szimonetta (Győri Audi ETO KC), Rédei-Soós Viktória (Hypo Niederösterreich)

irányítók: Bogdanovic Annamária (Siófok KC-Galérius Fürdő), Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Hornyák Dóra (Veszprém Barabás KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria), Tápai Szabina (Váci NKSE)

beállók: Cifra Anita (FTC Rail Cargo Hungaria), Szabó Valéria (Zvezda Zvenyigorod), Szamoránsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)

balátlövők: Bulath Anita (Veszprém Barabás KC), Klivinyi Kinga (Váci NKSE), Szekeres Klára (ÉTV-Érdi VSE), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria), Zácsik Szandra (FTC Rail Cargo Hungaria)

balszélsők: Juhász Gabriella (Veszprém Barabás KC), Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC), Vincze Melinda (ÉTV-Érdi VSE)

tA további program:

3. forduló (március 21/22.):

Magyarország-Németország
Azerbajdzsán-Fehéroroszország

4. forduló (március 24/25.):

Németország-Magyarország
Fehéroroszország-Azerbajdzsán

5. forduló (május 30/31.):

Fehéroroszország-Németország
Azerbajdzsán-Magyarország

6. forduló (június 2/3.):

Németország-Azerbajdzsán
Magyarország-Fehéroroszország

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 22. 18:56 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír