Kézi Eb: a mieink további menetrendje

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. január 21. 11:07
A magyar férfi kézilabda-válogatott kimondottan kedvező helyzetből várhatja a szerbiai Európa-bajnokság vasárnap kezdődő középdöntőjét, még az elődöntő is elérhetőnek tűnik.

 

 

A játékosok végig bíztak a továbbjutásban, ám a szurkolók hangulatát befolyásolta az is, hogy egészen a péntek délutáni spanyol-orosz mérkőzésig még a kiesés is "benne volt a pakliban". Azonban a sportág egyeduralkodójának számító franciák ellen olyan játékkal rukkolt elő Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese, amely világraszóló sikert ért.

A péntek esti 26-23-as győzelem mellett a vb-harmadik spanyolokkal szembeni 24-24-es döntetlent viszi magával a gárda, azaz a maximális négy pontból hármat. Ennél több csak a másik ágról érkező horvátoknak van, a spanyolok ugyancsak három ponttal vágnak neki a középdöntő újvidéki csoportjának.

A magyarok vasárnap az olimpiai ezüstérmes, a legutóbbi vb-n hatodik, a két évvel ezelőtti Eb-n pedig bronzérmes izlandiakkal, kedden a tavalyi vb-ről éppen a Mocsai-csapat miatt drámai körülmények között lemaradó, Eb-11. szlovénokkal, szerdán pedig az utóbbi két kontinensviadalon ezüstérmes, olimpiai negyedik, vb-ötödik horvátokkal találkoznak változatlan helyszínen, azaz az újvidéki Spens Arénában, várhatóan ismét több ezernyi magyar szimpatizáns előtt.

Az bizonyos, ha a magyarok az első két csoportmérkőzésüket megnyerik, akkor a hatodik helynél rosszabbul nem végezhetnek. Az izlandiak utolsó két tétmérkőzésüket megnyerték a magyarok ellen (a 2008-as Eb-n és a tavalyi vb-n), ugyanakkor a szlovénoknak van elég törlesztenivalójuk.

A lebonyolítás furcsasága, hogy még nem lehet tudni, hogy rendeznek-e helyosztókat az 5., 7. vagy 9. helyért - immár Belgrádban. Ez a házigazda szerb válogatott szereplésétől és a még kérdéses olimpiai selejtezős pozíciók eldöntésétől függ. Az biztos, hogy a két elődöntő pénteken, a döntő és a bronzmeccs pedig vasárnap lesz a szerb fővárosban.

Tekintettel arra, hogy a világbajnokként már biztos olimpiai résztvevő francia válogatott nem visz magával pontot a középdöntőre, így szinte borítékolható, hogy az Eb-ről csak az aranyérmes szerez majd ötkarikás indulási jogot. Az ezüstérem akkor érne londoni szereplést, ha a franciák nyernék a tornát.

Az áprilisi olimpiai selejtező a magyarok számára biztos, lévén a tavalyi vb-n hetedikek lettek. Az oroszok, a csehek, a szlovákok és a norvégok búcsújával ötre szűkült - Lengyelország, Macedónia, Németország, Szerbia és a magyar ágon érdekelt Szlovénia - azon válogatottak száma, amelyek közül ketten juthatnak az Eb-ről olimpiai selejtezős lehetőséghez.

Pillanatnyilag a magyarok a vb-második dánokkal, az Afrika-bajnokságon ezüstérmes Algériával, valamint az Eb-n legjobban végző, ám még kvalifikációval nem rendelkező csapattal játszana a londoni kvótáért április 6. és 8. között Dániában. Ez a csoportbeosztás azonban még változhat.

Az Eb-ről a jövő évi vb-házigazda spanyol és a címvédő francia válogatott mellett a három legjobb egyenes ágon jut ki a világbajnokságra. A többiek selejtezőre kényszerülnek idén júniusban. A magyarok ebből a szempontból is jól állnak, mert – ha mégsem lennének a legjobb háromban -, akkor is előkelő helyen zárhatnak - például a magyar szövetség eredeti célkitűzésének megfelelően a legjobb nyolcban -, és abban az esetben kedvező helyzetből várhatnák a január 29-i vb-selejtezős sorsolást.

Állások a középdöntő előtt:

I. csoport (Belgrád): 1. Németország 4 pont (53-47), 2. Szerbia 4 (46-40), 3. Lengyelország 2, 4. Macedónia 1 (49-50), 5. Svédország 1 (50-55), 6. Dánia 0

II. csoport (Újvidék): 1. Horvátország 4 pont, 2. Spanyolország 3 (53-50), 3. MAGYARORSZÁG 3 (50-47), 4. Szlovénia 2, 5. Izland 0 (61-65), 6. Franciaország 0 (49-55)

A magyar érdekeltségű csoport hozott eredményei:
Spanyolország-Franciaország 29-26Horvátország-Izland 31-29Horvátország-Szlovénia 31-29Magyarország-Spanyolország 24-24Szlovénia-Izland 34-32Magyarország-Franciaország 26-23
A magyar érdekeltségű csoport további középdöntős programja:

1. forduló, vasárnap:
Magyarország-Izland 16:10 ó
Franciaország-Szlovénia 18:10 ó
Horvátország-Spanyolország 20:10 ó

2. forduló, kedd:
Spanyolország-Izland 16:10 ó
Horvátország-Franciaország 18:10 ó
Magyarország-Szlovénia 20:10 ó

3. forduló, szerda:
Franciaország-Izland 16:10 ó
Spanyolország-Szlovénia 18:10 ó
Magyarország-Horvátország 20:10 ó

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Katarzis: Fazekasék franciákat vertek!
Mit nekünk olimpiai, világ-, és Európa-bajnok! A magyar férfi kézilabda-válogatott az utóbbi évek legnagyobb bravúrjával 26-23-ra legyőzte a Franciaországot az Eb C-csoportjának 3. fordulójában. A fiúk minden várakozást...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Nagy Gábor 2012. január 21. 11:58 (2)
Rajongó
  1125
Remélem folytatjuk ezt a jó teljesítményt Hajrá Magyarok!!!
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 21. 11:11 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53099
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
12:46  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsú20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosaiCsü  Három jelölt Mocsai helyéreCsü  Mocsai Lajos távozik a VeszprémtőlKe  "Az érzelmi kimerültség nem múlt el"Va  A Szeged nyerte az idegek harcátVa  Sorozatban nyolcadszor MK-győztes a GyőrVa  Magyar Kupa: a Vác lett a harmadikVa  Mezőkövesdi győzelem OrosházánSzo  Görbiczék simán bejutottak a döntőbeSzo  Kupadöntős a Békéscsaba női kézicsapata  Szoros volt, de előnyben a Veszprém  Lakonikus nem Nagy LászlótólCsü  Jegyinformációk a Fradi KEK-döntőjéreCsü  AZ EHF válaszolt a magyaroknak
Lapozás Több hír