Laluska lemondta a válogatottságot

Szerző: MTILétrehozva: 2012. október 1. 11:42
Laluska Balázs nem szerepel többet a magyar férfi kézilabda-válogatottban. A magyar szövetség (MKSZ) hétfőn adott tájékoztatást a veszprémi játékos döntéséről.

A 31 éves átlövő 2000-ben debütált a felnőtt válogatottban, amelyben összesen 148 alkalommal lépett pályára, és 205 gólt szerzett. Világversenyen első alkalommal a 2003-as portugáliai világbajnokságon képviselte a nemzeti színeket - itt hatodik lett az együttessel -, majd tagja volt a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián egyaránt negyedik helyezett csapatnak, miközben öt Európa-bajnokságon is szerepelt.

"Több mint egy évtizeden keresztül lehettem a magyar válogatott tagja" - fogalmazott Laluska Balázs. "Hálás vagyok és büszke is, hogy két olimpián képviselhettem a hazámat, most azonban elérkezett az idő, hogy a továbbiakban a klubkézilabdára koncentráljak, így befejezem szereplésemet a nemzeti csapatban."
Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta: szorgalmas, alázatos sportembert ismert meg Laluska személyében, aki mindig a csapat érdekeit tartotta szem előtt, és igyekezett tudása maximumát nyújtani az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt.

"Sok sikert kívánok neki klubjában és a magánéletben is, ugyanakkor bízom benne, hogy még nem végleges a döntése" - tette hozzá a kapitány.

Vetési Iván, az MKSZ elnöke jelezte: a szövetség mindenképpen megtalálja a módját annak, hogy méltóképpen búcsúztassa el a nemzeti csapattól Laluska Balázst.

Címkék: laluska_balazs
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu