Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 15. 10:21
Laurencz László kézilabda mesteredző szerint morális csőd lenne, ha Nagy László ismét szerepelhetne a magyar válogatottban, és ha magyar színekben pályára lép a londoni olimpián, akkor egyetlen mérkőzést sem fog megnézni.

 

A 77 éves szakember az m1 csatorna Ma reggel című műsorában kedden kiemelte: a Barcelona átlövője három évig hitegette a közvéleményt, szövetséget, játékostársakat. Laurencz arra utalt ezzel, hogy Nagy 2009 óta nem szerepelt a nemzeti együttesben, s néhány hete megkapta a spanyol állampolgárságot, ám a hírek szerint visszatér Magyarországra, Veszprémbe tart mesés összegért, és van rá esély, hogy a magyar válogatottal a londoni olimpián játszhasson.

A női válogatottat 1996-ban olimpiai bronzéremig vezető tréner hangsúlyozta: ő a csapat egyik legnagyobb szurkolója, de ha Nagy ismét magyar színekben szerepelne, akkor az morális csőd lenne, és a londoni mérkőzéseket nem fogja nyomon követni.

Laurencz kitért a női klubok hétvégi európai kupadöntőire. Véleménye szerint a Bajnokok Ligája fináléját idegenben lőtt kevesebb gól miatt elveszítő Győr ezen a szinten nem tud jól védekezni. Hozzátette: ha már az első, hazai mérkőzésen Haraldsen nem védett volna remekül, akkor az ETO ott kikapott volna. A Győr a múlt nyáron szerződtetett három világklasszis támadójátékost, majd egy külföldi edzőt, és csak magukat okolhatják, hogy nem tudtak jobbak lenni a montenegrói Buducsnoszt Podgoricánál.

"Szerencsére a Fradi rám cáfolt - jegyezte meg Laurencz utalva arra, hogy a zöld-fehérek bravúrral megvédték címüket a KEK-ben a dán Viborg ellen. - Ezzel együtt büszkék lehetünk arra, hogy a két legrangosabb értékű kupában döntősök voltunk, sajnos, csak az egyik tudott győzni."

Az NB I döntőjét éppen ez a két csapat vívja, és a második találkozónak szerdán az 1-0-ás hátrányban lévő FTC lesz a házigazdája. "Nagyon izgatottam és kíváncsian várom, hogy ilyen lelki állapotot miként tudnak kezelni. Az egyik csapat a csúcson van, a másik gödörben."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!
A BL-címvédő Barcelona férfi kézilabdacsapata nem tudott megegyezni világklasszis, magyar átlövőjével, és megerősítette, hogy a balkezes játékos a Veszprémet választotta - ezt Enric Masip, a Barca technikai igazgatója mondta el...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Filipó István 2012. május 15. 15:30 (3)
Bajnok
  3006

„akkor ne nézze,senkit nem érdekel hogy ő mit gondol meg nem ő miatta játszunk szóval köszönjük a véleményt viszlát.Mi akkor is nézzük a MAGYAR csapatot.”




[Hivatkozás: Nagy Gábor 2012. május 15. 10:35]
Azért van benne igazság amit Laci bácsi elmond...és szerintem ő többet tud a Nagy-Mksz vonalról mint mi....nem biztos h vele előrébb leszünk! Bár ha így lesz, cáfoljon rám én örülnék a legjobban!
Hajrá FC Barcelona!!!
Nagy Gábor 2012. május 15. 10:35 (2)
Rajongó
  1167
akkor ne nézze,senkit nem érdekel hogy ő mit gondol meg nem ő miatta játszunk szóval köszönjük a véleményt viszlát.Mi akkor is nézzük a MAGYAR csapatot.
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 15. 09:56 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64366
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
11:17  Új elnök a VeszprémnélSze  Még nem dőlt el a bronzpárbajSze  Díszpolgárok lettek GörbiczékKe  Bajnok a Veszprém – 21-edszerVa  Így lépett át a Veszprém a SzegedenSzo  A Veszprém legázolta a Szegedet  A világválogatott ellen búcsúzik Pérez  A világ legjobbja Győrben folytatjaSze  A sikerek után címerváltoztatás GyőrbenKe  „Úgy nyertünk, mint a Fradi 2011-ben"  Ezért nyerte meg a BL-t a Győr!  A BL-címvédés a Győri kézisek céljaVa  A csapategység és a profizmus diadalaVa  Ezrek ünnepelték a BL-győztes GyőrtSzo  BL-győztes a Győr!!!  A Győr toronymagas favorit  „A Győr tanul a múltbeli hibáiból”  Ez lesz a bajnoki döntő programjaCsü  Hetesekkel döntős a Pick SzegedSze  Hány magyar csapat indulhat a BL-ben?Sze  Kézi-Eb: május 26-án sorsolnakSze  Óriáskivetítőn a BL-döntő visszavágója  A Győr nem bízza el magátVa  A Győr újra kibabrált a LarvikkalVa  A Szeged nem kegyelmezettSzo  Az Érd a bronzérmesSzo  A Veszprém leigázta a Tatabányát  "Ez a Győr készen áll egy BL-győzelemre"Csü  Kabaréba fulladt a kézisorsolás!Csü  Minden jegy elkelt a Győr BL-döntőjéreCsü  Megvan a kézi BL-elődöntő párosításaSze  Ingyenes tábort szervez a BL-döntősKe  Tovább erősödik a Fradi – videó!  Román bírók a Győr BL-döntőjén  A Fradi már a Győrt akarjaVa  MKB Veszprém: egy plusz, egy mínuszVa  Nagy László: ez botrányos volt!Szo  Álom maradt a négyesdöntő a VeszprémnekSzo  A harmadik meccs dönt a bronzéremről  Áder meglátogatta a veszprémi kéziseketCsü  Tizedszer lett bajnok a Győr - videóSze  Sorozatban hatodszor bajnok a GyőrSze  "A hajrában sajnos fordult a kocka"Sze  Az m1 adja a Veszprém-Kiel kézimeccsetKe  A Tatabányával találkozik a VeszprémKe  Már szombaton BL-győztes lehet a Győr  Május 5-én és 12-én BL-döntőzik a Győr  „A bírók megijedtek, hogy kikap a Kiel"Va  Kikapott a Veszprém Kielben, de hogy?!Szo  A Győrnél az előny a döntőben  Bosnyák válogatottat igazolt a Szeged  Az MKB és a Kiel is megtörné az átkotCsü  Ötezer aláírás a győri óriásmezreCsü  Elismerik hazájában a magyar kapitánytCsü  Nem remeghet a veszprémiek keze-lábaSze  Schuch Timuzsin játszhat a Kiel ellenKe  Duplán finalista a Győri ETO KCKe  BL-döntő: idegenben kezd a Győr  Tatai mégsem mondja le a válogatottságot  Tatai Péter lemondta a válogatottságot
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Elképesztő gól Chambéryben
  • Elképesztő gól Chambéryben
További videók