Lele Ákos: Megyek vissza Szegedre

Létrehozva: 2009. május 18. 14:57
„Jó a szavazásra jelöltek listája, igazából mindannyiunk mellett szól valami, hogy első legyen. Szerintem nekem segítség lehet az, hogy igazából első élvonalbeli idényben ott vagyok a legjobb gólszerzők között” – mondta Lele Ákos, a Pick Szeged kölcsönben Tatabányán szereplő, tehetséges kézilabdázója. A 21 éves játékos másfél éve pallérozódik a Budapest Bank férfiligában szereplő Tatabánya együttesében, de a nyáron ismét megpróbálkozik Szegeden beverekedni magát a csapatba.

„Szegedi játékosként minden vágyam az, hogy a Pickben kapjak szerepet, de ennek jelenleg nem volt realitása, én pedig szerettem volna minél több játéklehetőséghez jutni. Az előző idényben már egy fél szezont lehúztam Tatabányán, tulajdonképpen adta magát a közös folytatás ugyanennél a csapatnál kölcsönben. A gárda célja a nyolcba kerülés volt, amelyet biztosan teljesítettünk az alapszakaszban és a rájátszásban még előrébb is tudtunk lépni. Saját magammal szemben azt az elvárását fogalmaztam meg a szezon előtt, hogy minél előbb stabil kezdővé váljak, amely szakmai fejlődésemet szolgálja és még több élvonalbeli rutint szerezhetek a felnőtt mezőnyben, majd erre felépítve fokozatosan egyre jobb teljesítményt nyújtsak.”

„Nagyon megtisztelő, hogy Hajdu János gondolt rám ezen a szavazáson, és azért önmagában nem jutottam volna eszébe, ha csak szimplán stabil kezdővé válok Tatabányán. Tudtam hozni egy jó szintet, aztán mivel az első teljes idényemet húzhattam le a felnőttek között, ez részben segítségemre volt abban, hogy az ellenfelek nem igazán ismertek, készültek rám és belőlem, így viszont szorgalmasan tudtam gyűjteni a gólokat.”

„Ami viszont rossz volt a szezonban, hogy a junior válogatott tagjaként nem sikerült kiharcolunk a vb-részvételt a hollandiai selejtezőn. Pedig talán a legesélyesebb csapatként indulhattunk el a tornán.”

„A nyáron visszamegyek anyaegyesületemhez, Szegedre, ahol megcsinálom majd az alapozás. A hogyan továbbot majd ott meglátjuk. Egyelőre úgy tervezek, hogy rutinosodva, megerősödve már maradni tudok, de azért jó lenni tudni, mik a szakmai vezetés elképzelései velem kapcsolatosan. Mert szívesen maradok, sőt, minden vágyam ez, de nem két-három perces cserének. Tudom, attól egyelőre messze vagyok még, hogy stabil kezdőként kapjak lehetőséget Szegeden, de már érzek magamban annyit, hogy csereként folyamatosan lehetőséget kapjak.”

„Jó a szavazásra jelöltek listája, igazából mindannyiunk mellett szól valami, hogy első legyen. Szerintem nekem segítség lehet az, hogy igazából első élvonalbeli idényben ott vagyok a legjobb gólszerzők között. Nagy Kornél mellett az ismertsége, és hogy ő már nálunk előrébb tartva évek óta a Dunaferr meghatározó játékosa, aki régóta válogatottnak mondhatja magát. Ancsin Gábor mellett szól a remek felépítése és adottsága, két méter feletti balkezes átlövőkre nagy az igény, valamint a Bundesliga-szerződése, amely valóban nagy kiugrása lehetőség, ilyet nem mindennap köt az ember. Balogh Zsolt és Lékai Máté jó barátom a korosztályos válogatottakból, előnyük velem szemben, hogy nekik ez már a második felnőtt idényük volt, mindketten remek kézilabdások.”

 

A Tatabánya 27 pontot gyűjtve a hatodik helyen zárta az alapszakaszt, néggyel lemaradva az ötödik Balatonfüredtől, de eggyel megelőzve a Debrecent. Az 5-8. helyért tartó rájátszásban aztán biztosan őrizték pozíciójukat, a legnagyobb riválisuknak számító hajdúságiakat idegenben verték a play offban.

Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír