Lövöldözésre ébredtek a magyar kézisek

Alig telt el 36 év, és 1936 után a müncheni olimpián ismét pattogott a kézilabda – igaz, még csak a férfiaknál, a hölgyek debütálására további négyet várni kellett. A berlini seregszemle óta kispályássá zsugorodó sportág mérkőzésein 16 csapat küzdött, előbb négy csoportban, majd a továbbjutók egy középdöntős kör után játszhattak az érmekért.

A továbbjutók között igen, ám az érmesek között már nem találjuk a magyar válogatottat, amelynek Varga István szerint ott lett volna a helye az elsők között. „Jó csapatunk volt, fenyítettük a világot az olimpia előtt” – mondta megkeresésünkkor első mondatai között a magyar csapat kiválósága, aki később a világválogatottat is megjárta. Ám a lebonyolítási rendszer, miszerint a csoportban a későbbi győztes, Jugoszláviától elszenvedett vereség egyben azt is jelentette, hogy valószínűleg már nem fognak tudni küzdeni a legfényesebb érmekért, nem kedvezett csapatunknak. (Az eredményt továbbvitték a középdöntős csoportba, s ott aztán a románok és az NSZK elleni mérkőzésnek is vereség lett a vége. Holott a jugókat és a románokat is megverték az olimpiát megelőző időszakban.)

Gheorghe Gruia, a müncheni kézilabdatorna gólkirálya	Fotó: 2.bp.blogspot.com

Igaz, a lebonyolítást maga Varga István is megkavarta kissé. „Az első, USA elleni mérkőzés 20 perces csúszással kezdődött miattam. A bemelegítés végén fütyült a bíró, jelezve, hogy kezdjük a meccset, de én iszonyú jó erőben érzetem magam, gondoltam, lövök még egy nagy gólt. Ám kicsit túlhelyeztem, a felsőkapufáról felvágódva pont egy világítótestet talált el a labda, s szilánkok öntötték el a pálya egy részét.” Ezen a találkozón Varga 13 gólt dobott (28-15-re nyertek), majd Japánt is megverték 20-12-re, ám a jugoszlávoktól elszenvedett kétgólos vereség csak a csoport második helyét eredményezte.

Varga István visszaemlékezésekor megjegyezte, már önmagában az is hatalmas élmény volt, hogy az olimpiai műsorra visszatérő kézilabdázókat képviselhették, találkozhattak a legjobb sportolókkal, átélhették a megnyitó ünnepség hangulatát, s részesülhettek az olimpiai falu pezsgéséből. Ez utóbbit azonban csak a játékok közepéig élvezhették, mert ekkor elérkezett az, amit a müncheni olimpiával kapcsolatban legtöbbet szoktunk emlegetni: a terrortámadás. „A lövöldözésre ébredtem fel hajnalban, kimentem a teraszra, ahonnan leláttunk arra a helyre, ahol a terrorista időnként megjelent állig felfegyverkezve. Láttuk, ahogy álcaként sportolói melegítőkben megérkeztek a mesterlövészek, bár elég feltűnő volt, hogy húzták a lábukat, ott rejtegették a hosszú távcsöves puskájukat. Minket ráadásul sokkal mélyebben érintett ez az esemény, mert bár történtek ilyenek a világban akkoriban, de itthon olyan rendszer volt, ami igyekezett ezeket eltitkolni, hogy ne zavarják össze a dolgozó népet. Minket az amerikaiak szállása felé tereltek ki az épületből, mondtuk, nekik mi történt, mire az egyik megnyugtatott, s szinte ki is számolta, hogy egy teherautónyi robbanóanyag kellene ahhoz, hogy ebben az épületben kárt tegyenek. Mi meg akkor hallottunk ilyet életünkben először…”

Az ezt megelőző napokban diszkókban buliztak együtt a sportolók, ám a terrortámadás után a mindenki óvatosabb lett, kevésbé mertek barátkozni. Az események miatt egynapos szünet következett, de a másnapra halasztott románok elleni találkozó sem indult zökkenőmentesen. „17 órakor kezdtünk volna, mi erre az időpontra be is melegítettünk, de még a nézők nem voltak bent. Mikor reklamáltunk, hogy lemerevedünk, ha nem vágunk neki, mondták, hogy örüljünk, ha nem repülünk a levegőbe, mert bombát kerestek a teremben. Egy bő óra csúszással játszottuk le a meccset, s akkor már nehezebb volt koncentrálni, kikaptunk 20-14-re, bár normál körülmények között is nehéz lett volna ellenük.”

Balczó András a levegőben, Varga István a dobáló legények között	Fotó: mno.hu

Ezután már nemhogy a németekkel szembeni mérkőzés, még a hetedik helyért játszott helyosztó sem sikerült, Svédországtól egy góllal kapott ki az Albrecht Miklós által vezetett magyar csapat. Varga István állítja, ez a teljesítmény messze elmaradt attól, amire képesek lettek volna. „Nem voltunk csapat, nem tudtunk egységes társasággá szerveződni. Az ellenfelek rettegtek tőlünk, s ugyan nem akarom áthárítani a felelősséget, de a szakmai vezetés nagyon alacsony színvonalú volt. Ehhez alázat kell, képzettség, és különböző bánásmód alkalmazása a sztárokkal szemben. Állítom, ha közel olyan menedzsmentünk lett volna, mint a maiaknak, akkor a Jóisten sem menthetett volna meg bennünket az éremtől” – mondta a Debreceni Dózsával számos sikert elért játékos, aki a müncheni olimpián elért 32 találatával a góllövőlista második helyén végzett.

Varga Istvánban – aki manapság az Európai Kézilabda Szövetség nemzetközi ellenőreként tevékenykedik –  egyébként 13 évesen felébredt a vágy, hogy olimpián szerepelhessen. Abonyban, ahol felnőtt, a lelkiismeretesen dolgozó testnevelő tanárok hatására sokan sportolónak álltak (az 1968-ban olimpiai bajnok birkózó, Varga János is itt született például), s nyolcadikos korában nevelője egy, a 20-as, 30-as évek olimpiáiról szóló filmet vetített nekik. Ez fertőzte meg, ennek hatására indult kézilabdás pályafutása, aminek az elején elmondása szerint még szatyorban vitte a labdát, nehogy leejtse. Ahhoz, hogy családja meg tudjon élni, már 15 évesen a téglagyárban dolgozott, s volt hogy éjszakai műszakra beosztva vasárnap reggel hatkor végzett, s hétkor már indult a busz a csapat váci mérkőzésére…

68 évesen is vidáman és büszkén emlékezett vissza saját pályafutására, s a müncheni eseményekre. De hogy mit mondott a ’76-os olimpiáról, az következő részünkből derül ki.

Radványi Benedek

http://olimposztori.blog.nepsport.hu/

https://www.facebook.com/olimposztori