- Az arccsonttörés az mégiscsak arccsonttörés. Nem túl korai a visszatérés?
- Már nem fáj. Tényleg. Kutyabajom. Még kell néhány hét, és újra a régi leszek. Nagyon hiányzott a játék, régóta vártam erre a pillanatra. Az orvosok is jobbnak látták, ha rábólintanak a visszatérésre, különben szépen-lassan beleőrültem volna a tétlenségbe. Tíz hete műtöttek, kevesen gondolták volna, hogy ennyi idő alatt felépülök.
- Nemcsak a műtét történt napra pontosan tíz hete.
- Soha nem felejtem el Mariant, és azt sem, amit vele tettek. Minden áldott nap az eszembe jut, nemcsak nappal, hanem éjjel is. Álmok és rémálmok váltják egymást. Ha vele álmodom, csak azt sajnálom, hogy előbb-utóbb úgyis felébredek, és akkor rádöbbenek, hogy tényleg megtörtént ez a szörnyűség. Nem tudom függetleníteni magam ezektől a dolgoktól, de nem is akarom. Örökké velünk marad mindaz, amit a számunkra jelentett, ahogyan az a szombat éjszaka is kitörölhetetlen. Egy nagyszerű kézilabdázó és egy csodálatos ember volt a barátom, egy igazi példakép.
- Mire gondolt akkor, amikor beállt Eklemovics Nikola helyére az első félidő végén?
- Sokat gondolkoztam ezen, hogy milyen lesz majd, de abban a pillanatban, amikor újra ott lehettem a pályán, semmit sem éreztem. Csak tettem a dolgom. Szerencsére lőttem is néhány gólt, így volt az igazi.
- Nem igazán óvatoskodott, mintha nem is féltette volna az arcát.
- Szinte meg is feledkeztem róla, pedig azért még nem ártana vigyázni. De szerencsére megúsztam ütés nélkül. Az orvosok majd biztosan szóvá is teszik: attól, hogy ma már játszottam, tegnap még sérült voltam. Talán túlságosan is féltenek.
- Meglesz a kupa?
- Hát persze. Van még hely a vitrinben. Mernék is mást mondani egy Veszprém-Szeged előtt…
 |
|
| A Veszprém könnyedén lépett át a Ferencvároson | Fotó: Kovács Attila |
