Mocsai a svédeket szeretné a BL-ben

Létrehozva: 2012. február 27. 16:22
VIDEÓ! Kedden délelőtt 11 órától Dániában sorsolják ki az idei férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosításait. A Veszprém révén szerencsére mi is izgulhatunk. Mocsai Lajos az esélyekről, a vágyakról beszélt, a vezetőedző a két éve kétszer legyőzött Savehof csapatát tartaná „szerencsés” ellenfélnek.

(fotó: mkbveszprem.eu, Melczer Zsolt)

Miután a legjobb 16 közé vezette a csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, márciusban szívesebben utazna Göteborgba, mint Skopjébe vagy Leónba, azaz a nyolcaddöntő kedd délelőtti sorsolásán a svéd IK Savehof együttesét szeretné kifogni következő ellenfélként, és nem a macedón HC Metalurgot, vagy a spanyol Reale Ademar Leónt - nyilatkozta az MKB Veszprém szakvezetője a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának.

„A svédeket ismerjük a legjobban, velük a legutóbbi Bajnokok Ligájában egy csoportba kerültünk és mind a két mérkőzésünket biztosan nyertük meg ellenük - kezdte a tréner. - Előbb idegenben 2010. november 21-én 41-31-re győztünk Göteborgban, aztán hat nappal később Veszprémben 38-34 volt az eredmény a javunkra. Jól emlékszem, hogy mind a két meccsen Vujin volt a legeredményesebb játékosunk, kint és otthon is 11 gólt dobott."

Az edző hozzátette, jó csapat a Savehof, négyszeres svéd bajnok és most a BL-ben is jól szerepel, csoportjában ötször is győzni tudott. Mocsai szerint a három lehetséges ellenfelünk közül a macedón bajnoktól lehet a legjobban tartani, akik hazai pályán félelmetes ellenfelek tudnak lenni.

"Vasárnap a csoportelső HSV Hamburg ellen az első félidőben még két góllal vezettek, és a végén a németek nagy hajráját követően ugyanekkora különbséggel maradtak alul. Csoportmeccseiken 12 pontot gyűjtöttek, éppen annyit, amennyit mi is. Ha a sorsolás már megint nem kedvez nekünk, akkor Skopjéban 7000 vehemens macedón szurkol majd a Metalurg sikeréért, illetve ellenünk. Ellenfelünk lehet a spanyol bajnokság harmadik helyéért csatázó Reale Ademar León is, akik az elmúlt hétvégén a Szeged ellen zárták a csoportküzdelmeiket és hazai pályán nagyon magabiztos, 31-25 arányú győzelmet arattak. Láttam a Leónt vasárnap a tévében, sérülés miatt balkezes játékos nélkül mérkőztek, de így is főlényben voltak. A Szeged hasznos információkkal és videó-anyaggal nyújthat segítséget nekünk, ha a sorsolás úgy hozza, hogy éppen velük kerülünk szembe.” - hangsúlyozta Mocsai Lajos.

A sorsolás:

A kedden 11 órakor megrendezésre kerülő sorsolásnak ezúttal nem Bécs, az EHF „főhadiszállása”, hanem a dániai Hörsholm városa ad otthont, egészen pontosan a Bajnokok Ligája névadó főszponzorának, a VELUX vállalatcsoportnak a székháza.

A 120 meccs után kialakult - 11 nemzetet képviselő - 16 fős mezőny tagjait négy „kalapba” sorolják. A csoportelsők csak egy csoport negyediket kaphatnak, míg a második helyezettek - így az MKB Veszprém is - egy harmadik helyezettet, ami már nem lehet a lengyel Kielce, az eddigi csoporttárs.

Ugyanakkor a sorsolásnál az azonos nemzetbeliek szembe kerülhetnek egymással. A legjobb 16 között 3-3 együttes Spanyolországot, illetve Németországot képviseli, Lengyelországot 2-, Horvátországot, Magyarországot, Szlovéniát, Dániát, Svédországot, Macedóniát, Svájcot és Franciaországot egy-egy.

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit március 15. és 18., a visszavágókat március 22. és 25. között rendezik meg. A csoportküzdelmek első, illetve második helyezettjei a visszavágókon lesznek a házigazdák.

A BL küzdelmei mostantól egyenes kieséses rendszerben folytatódnak. Szakértők szerint a Bajnokok Ligájának idei győztese valószínűleg a csoportmeccsek legjobbjai közül kerülhet ki,  tehát ugyanúgy favorit az FC Barcelona Intersport, mint a szintén spanyol BM Atletico Madrid, illetve a német bajnokságot képviselő HSV Hamburg és a THW Kiel.

IDÉZZÜK FEL A VESZPRÉM-ATLÉTICO UTOLSÓ PILLANATAIT:

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu