Mocsai még nem merte megnézni a videót

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 12. 14:20
Nem haragszik a neki súlyos sérülést okozó Dalibor Anusicsra Mocsai Tamás, a Lemgo magyar kézilabdázója. A válogatott átlövőt a Göppingen elleni meccsen egy lövés közben lökte meg ellenfele, emiatt az eszméletét is elvesztette rövid időre. Mocsai egyelőre még a felvételt sem nézte meg, az esetre is főleg a társak elbeszélése után emlékszik csak vissza.

 

- Szépen lassan javulok, már a fejfájásom sem annyira vészes – mondta a SportHirado.hu megkeresésére Mocsai Tamás. – Szerda délután hazajöttem a kórházból, de kontrollra még vissza kell mennem.

- Mire emlékszik az ütközésből, valamint látta-e már az esetről készült videót?

- Mindössze az maradt meg bennem, hogy lőni készültem, amikor megtámasztottak, onnantól már nem emlékszem semmire. A felvételeket azóta sem mertem megnézni, a társak mondták, hogy nem szép látvány.

- Beszélt már azóta a szabálytalanságot elkövető Dalibor Anusiccsal?

- Persze, az esetet követő napon felhívott, mondta, hogy sajnálja a történteket. Nem haragszom rá, biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan tette.

- Rájárt önre a rúd a Göppingen ellen, hiszen nem csak az agyrázkódást szedte össze, hanem a keze is megsínylette a mérkőzést. Az ujjtörés is az Anusiccsal történt ütközés következménye?

- Nem, az még egy első félidei történés volt, a 25. perc tájékán törtem el az ujjam.

- Egy töréssel pályán tudott maradni?

- Zavart, persze, hogy zavart, de a meccs alatt kevésbé törődtem vele. Összeragasztottam, aztán mentem vissza játszani. Akkor bennem volt az adrenalin, ezek a sérülések inkább csak a meccs után fájnak.

- Mikor térhet vissza a pályára?

- Erről még konzultálnom kell az orvosokkal, az ujjamról készített röntgenfelvételek sem érkeztek még meg. Azt sem tudom, hogy sima vagy szilánkos törésem van-e, ez is meghatározhatja, hogy mennyit kell kihagynom. Remélem, minél hamarabb újra játszhatok.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu