Nagy verést kapott a Pick-Szeged

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 3. 21:00
Szombaton sajnos nem jött össze a nagy bravúr, a hősiesen küzdő MKB-Veszprém ugyanis kiesett a Bajnokok Ligájából, amelyért vasárnap már csak a Pick-Szeged harcolhatott. Skaliczki László együttesére vasárnap este kőkemény csata várt a Flensburg-Handewitt vendégeként, a 27-26-os hazai vereség után kellett volna kiharcolnia a negyeddöntőbe jutást. A bravúrra aztán esélye sem volt a magyar csapatnak, már az első félidő közepére nagy hátrányba került, végül 33-20-ra kikapott és két vereséggel búcsúzott. Mostantól már csak a győri hölgyekért izgulhatnak a magyar szurkolók a Bajnokok Ligájában.

 

Lehetne a két klub feltételei különbséggel is magyarázni az eredményt, de ettől még tény: csúnyán elkalapálták Németországban a magyar bajnokság második legjobb együttesét. Picit szomorú, hogy a Flensburg nem tartozik a Bundesliga topcsapatai közé, esély még sem volt a visszavágón a továbbjutásra, sőt a látottak alapján a szoros vereségre sem.

A Pick-Szeged ugyan próbált küzdeni, de védekezésben és támadásban is rengeteg hibát vétett. Mikler Roland ugyan a kapuban több bravúrt is bemutatott, de a mezőnyben senki sem tudta magával ragadni a többieket. Ha csak azzal nem, hogy hibái újabb – kissé érthetetlen – rontásokra „vették rá” a társakat. A szegediek sajnos csak egy-két bravúros góllal szakították félbe a hazaiak örömkézilabdáját, de Törő Szabolcs remek lövései csak sovány vigaszt jelenthetnek.

A német együttesben kiemelkedően teljesített a két kapus (Dan Beutler és Sören Rasmussen), míg a szélső Anders Eggert Jensen parádézott, tizennégyszer talált a kapuba. A villámléptű klasszis akkor és úgy verte át a szemben álló ellenfelet, amikor és ahogyan akarta. A Flensburg a szünet után már nem is összpontosított tökéletesen, sőt! De ez is elég volt ahhoz, hogy növelje előnyét.

A hajrában már csak a becsületéért küzdött a Pick-Szeged, ez hellyel-közzel össze is jött. A nyolcaddöntőbe jutás megsüvegelendő eredménynek számít, de a továbbjutásra sajnos esély sem volt.  Lehetne a két klub feltételei különbséggel is magyarázni az eredményt, de ettől még tény: csúnyán elkalapálták Németországban a magyar bajnokság második legjobb együttesét…

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
Flensburg-Handewitt (német) - Pick-Szeged 33-20 (18-8)
Flensburg, v.: Dentz, Reibel (franciák)
Flensburg: Beutler – Svan Hansen 4, Mocsai 2, Szilágyi 3, Heinl 3, Bösen 3, Eggert Jensen 14 (6). Csere: Rasmussen (kapus), Fahlgren 3, Mogensen 1, Knudsen, Dibbert, Carstens, vezetőedző: Ljubomir Vranjes
Szeged: Mikler – Teimel, Butenko 1, Sulc 1, Herbert 3, Katzirz 2, Törő 7 (2). Csere: Tatai (kapus), Lékai 2, Zubai 1, Nagy N., Bajorhegyi 1, Baláz 2, Grünfelder, vezetőedző: Skaliczki László
II. FÉLIDŐ:
60.: Vége! A sokkal jobban támadó és védekező Flensburg-Handewitt minden tekintetben a szegediek fölé nőtt, teljesen megérdemelten harcolta ki a negyeddöntőbe kerülést.
60. p.: Baláz kapott lerántásért két percet.
33-20: Carstens tört be, a hatosról lőtt a hálóba.
32-20: Lékai passza üresen találta Herbertet a hatoson, nem is hibázott a védő-specialista.
32-19: Eggert Jensen hetese ezúttal kifogott Tóthon.
31-19: Baláz átlövésből kozmetikázta az eredményt.
56. p.: Tóth ezúttal Dibbert hetesét védte!
31-18: Törő hetese ismét tökéletes.
53. p.: Skaliczki László kért időt.  Az edző arra kérte játékosait, hogy a legvégéig becsülettel küzdjenek, kerüljék el a megalázást.
31-17.: Eggert Jensen lerohanás után kőtt magabiztosan a hálóba.
30-17.: Heinl a szélről talált a kapuba.
29-17: Hosszú idő után Herbert ismét hozzászólt a mérkőzéshez.
52. p.: Hansen ziccerét Tatai védte.
29-16: Mocsai Tamás átlövésből szomorította honfitársait.
28-16: Bajorhegyi is megvillant.
28-15:  Mogensen volt eredményes.
27-15: Heinl ejtette át a hatos vonalról Tóthot.  Sajnos edzőmeccs jelleget öltött a visszavágó...
49. p.: Eggert Jensen kissé pökhendi hetesét Tóth Mihály lábbal védte.
48. p.: Ismét Katzirz kapott két percet.
26-15 (48. p.): Fahlgren simán betört és mattolta Tatait.
25-15: Lékai remekül törte át a falat.
25-14: Eggert Jensen ismét betalált, már 12 találatnál jár.
24-14: Sulc átlövésből, kettős emberhátrányból lőtt a hálóba.
24-13.: Eggert Jensen újabb sikeres hetese.
44. p.: Butenko durváskodott, ezért jött a hetes és a piros lap!
23-13: Eggert Jensen újabb tökéletes büntetővel növelte az előnyt.  Már 10 gólnál jár a szélső.
43. p.: Zubai lerohanás után 10 méterről lőtt a kapu mellé, majd a kontránál Katzirz lökés miatt kapott két percet.
22-13: Lékai bravúros góllal szépített.
22-12: Hansen a szélről ejtette át Tatait.
40. p.: Lékai bombája a keresztlécről pattant, majd közelharc után a hazaiaké a labda.
21-12: Hansen szélről talált a kapuba.
39. p.: Bajorhegyi kapott két percet.
20-12: Törő hetese ezúttal tökéletes.
38.: Eggert Jensen ziccerét védte bravúrral Tatai.
37. p.: Rasmussen lábbal védte Katzirz hetesét.
20-11: Törő talpról lepte meg Rasmussent.
35. p.: Knudsen kapott két percet.
20-10: Ki más, Eggert Jensen talált be a szélről.
19-10: Sajnos Eggert Jensen folytatta a gólgyártást.
18-10: Zubai parádésan, félfordulatból lőtt a kapuba.  A hazaiaknál már Rasmussen véd.
32. p.: Szilágyi bombázta szét a keresztlécet.
18-9: Törő lerohanás után volt eredményes.
31. p.: Folytatódott a találkozó, Mikler helyén immár Tatai.
I. FÉLIDŐ:
30. p.: SZÜNET! Az első játékrészben erőtlenül és sok hibával támadott a Szeged, de ugyanilyen erőtlenül és sok hibával védekezett. Emiatt nem meglepő a hatalmas különbség, sajnos eldőlni látszik a továbbjutás.
18-8: Eggert Jensen szinte az alapvonalról cunderezett a kapuba.
17-8: Hansen emberhátrányből növelte a Flensburg előnyét. Kezd kínos lenni a különbség.
28.: Hazai időkérés, Ljubomir Vranjesnek nincs oka az idegességre.
27.: Törő hetesét Beutler védte! Már nem is meglepetés...
27. p.: Sulc betört, Szilágyi két percet érően szabálytalankodott.
16-8 (26. p.):  Eggert Jensen ezúttal a széről vette be a kaput.
15-8. Törő beállóból volt eredményes.
15-7: Szilágyi talpról lőtt a kapuba.
25.: Ez nem igaz! Baláz és Katzirz ziccerét is védte Beutler.
14-7: Bösen elveszítette a labdát, amely visszapattant hozzá. A hazai klasszis ezután eldőlve bombázott a kapuba, Bajorhegyit pedig kiállították támasztásért.
13-7: Szép szegedi támadás végén Baláz szépített.
22. p.: Beutler ezúttal Lékai lövését védte.
13-6: Eggert Jensen lerohanás után eredményes. Ha nem láttuk volna szombaton a Veszprém-Barcelona találkozót, akkor már azt írnánk, kezd elmenni a hajó...
12-6: Eggert Jensen hetese Tatai fejéről csúszott a hálóba.
11-6 (20. p.): Bösen átlövése becsorgott.
10-6: Törő ejtett a szélről.
10-5: Eggert Jensen hetesből volt eredményes, előtte Lékai kapott két percet.
9-5: Törő lerohanás után a szélről volt eredményes. Ráadásul Hansent ki is állították.
9-4: Mocsai remek lövéssel mattolta Miklert.
17.: Katzirz átlövését a kapus, Zubai ejtését a kapufa hárította.
16.: Lékai átlövését ütötte ki Beutler.  A hazai kapus eddig 56 százalékkal véd, ez remek arány. Sajnos...
8-4: Hansen ezúttal legyőzte a szélről Miklert.
14.: Butenko átlövését ezúttal védte a hazai kapus.
7-4: Butenko átlövésből szépített.
13.: Hansen és Eggert Jensen ziccerét is bravúrral védte Mikler.  Ez kell!
12. p.. Skaliczki László időt kért, próbálja felrázni együttesét.
7-3: Végre egy Mikler-bravúr, Hansen szélről lőtt, de a kapus védett.
7-3: Szép hazai támadás, Heinl mattolta Miklert.  Sokkal jobban kellene védekeznie és támadnia a Szegednek
6-3: Szilágyit rántotta le a karjánál fogva Herbert, sajnos két perces kiállítás.
6-3: Bösen tette le a szélre, Eggert Jensen pedig szép gólt lőtt.
5-3: Sulc büntetőjét Beutler kirúgta!
5-3 (8. p.): Eggert Jensen szépen perdített hetesből a hálóba.
4-3: Sulc pazarul tálalt Herberthez, aki beállóból szépített.
4-2: Szilágyi szép csellel csapta be Herbertet, majd simán betalált.
3-2: Bösen tört be, a hatosról lőtt a kapuba.
2-2: Ismét Katzirz villant.
2-1 (4. p.): Fahlgren keményen tört kapura, Miler mellett lőtt a hálóba.
1-1: Katzirz betört, szépen talált a hálóba.
1-0: Fahlgren nyitotta meg remek lövéssel a gólok sorát.
1.: Eggert Jensen szerzett labdát, de lerohanása után Mikler szépen védett.
1.: A szegediek kezdték a találkozót.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Egy félidőn át tartott a veszprémi csoda
Bár szenzációsan kezdett, 14-5-re is vezetett a Veszprém, a Barcelona a második félidőben gyorsan felzárkózva, ellenőrzése alatt tartva a mérkőzést jutott tovább a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Mocsai Lajos...
Tovább a teljes cikkhez »

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu