Putics Barnát tavaly decemberben hívta ki magához a Barcelona, a világ egyik legjobb kézilabdacsapata. A veszprémi fiatalember örült, hogy elismerték és Nagy László csapattársa lehet.
Arról volt szó, hogy ha Barna beválik, a spanyolok hosszabb távon is számítanak rá. 2009. február 7-ig egészen biztosan erről volt szó. Aztán jött az a rettenetes éjszaka…
„Emlékszem, ébren aludtam, mintha csak éreztem volna, hogy valami fog történni – elevenítette fel a keserű pillanatokat Putics Barna, akit még Barcelonában értünk utol. – Aztán hajnalban megszólalt a telefonom és jött a hír, három korábbi csapattársamat súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Mint az később kiderült, egyiküket elveszítettük, kettőjük állapota pedig azóta már hála Istennek javult valamelyest. Fel nem foghatom. Nincs erre magyarázat.”
Putics Barna és Marian Cozma hamar összebarátkozott Veszprémben, olyannyira, hogy közös programokat is szerveztek egymásnak.
„Mariannal rengeteget viccelődtünk, sokszor kávéztunk együtt, volt nálunk ebédelni is, sőt, a januári világbajnokságon még a szobájába is átugrottam dumálni egy kicsit. Még akkor is barátok voltunk, hiszen remekül megértettük egymást. Ez a srác átjött Romániából, hogy azt csinálja, amit imád. Egy év alatt nagyon sokat fejlődött és szerves részévé vált a veszprémi csapatnak. És így kellett végeznie. Őrület, hogy soha többé nem ökörködhetünk!”
A bajt fokozta, hogy a legifjabb Putics, Bence szintén ott volt a diszkóban. Barnát öccse hívta fel és igyekezte őt megnyugtatni.
„Hívott a testvérem és elmondta, jól van. Az volt a szerencséje, hogy éppen azelőtt indult el a szórakozóhelyről. Megnyugodni azonban nem tudtam. Olyan hányinger és gyomorgörcs tört rám, én olyan rosszul lettem, hogy nem is tudom. A szívem csak úgy zakatolt.”
Aztán ismét csörgött a telefon, a vonal túlsó végén Hajnal Csaba, a Veszprém ügyvezető-igazgatója szólalt meg.
„Hajnal úr hívott és kért, menjek vissza Veszprémbe, mert szükségük van rám. Egyetlen másodpercig nem gondolkodtam, azonnal igent mondtam. Ennyivel tartozom, ez a minimum. Szerencsére a kluboknak is sikerült megegyezniük, így kedden már repülök is haza Veszprémbe. A családomhoz, a szeretteimhez, a csapatomhoz, a barátaimhoz. Végleg.”
„Még az is nehezemre esik, hogy egyáltalán megszólaljak. Tiszta szívemből sajnálom annak a három szerencsétlenül járt fiúnak a családját, a szüleit. Én egy becsületes magyar ember vagyok, aki képtelen feldolgozni a történteket. Mondják meg nekem, miért kell, hogy ilyen gyalázat megtörténhessen? Két kézilabdázó fiam van, Barna és Bence. Egyikük, Bence ott volt a helyszínen, a történtektől egy méterre. Ennyin múlt az élete. Erős ember vagyok, de ez még nekem is sok.”
