Sok pénzbe került a fradista megdobása

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 16. 21:27
Száznegyven ezer forintot kell fizetnie a Békéscsaba női kézilabdacsapatának, miután szurkolói megdobálták a Ferencváros játékosait a két klub február 3-i bajnokiján. A Magyar Kézilabda Szövetség illetékes bizottsága emellett arra kötelezte a lila-fehéreket, hogy a szezon összes hátralévő mérkőzésén megemeljék a rendezői létszámot.

Az ominózus összecsapáson egy szabálytalanságot követően a békéscsabai szurkolók nem bírták tovább és először verbálisan, majd tettleg is elkezdték bántalmazni Szucsánszki Zitáékat. Egy berepülő pénzérme el is találta Trufán Noémit, a zöld-fehérek pedig jelentették az esetet.

Ezen kívül is pörögnek az események a honi kézilabdatársadalomban. A Debrecennél például megtalálták a héten leváltott Bakó Botond utódját. Az idény hátralévő részében Köstner Vilmos irányítja a DVSC-Korvex szakmai munkáját. Ismerős arc, hiszen korábban már ült a hajdúságiak kispadján. Sőt, 1995-ben és 1996-ban EHF-kupát is nyert a csapattal. 

Edőzváltás volt a Balatonfüred férfi együttesénél is. Az eddigi tréner, Velkey Mihály helyett az korábbi pályaedző, Zubjuk Igor vezeti a gárdát. Információink szerint azonban a végleges megoldás a korábbi válogatott klasszis, Sótonyi László lehet. 

 

 


 

 


 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu