Vb: „Kézilabdánk presztízse volt a tét!”

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 2. 16:39
A veszprémi klub törzsállományára, valamint néhány szegedi és külföldön játszó sportolóra épített magyar csapat elsődleges célja és a világbajnokságon való szereplésének tétje a magyar kézilabdázás presztízsének helyreállítása volt - jelentette ki szerdán a férfi válogatott szövetségi kapitánya klubja, az MKB Veszprém sajtótájékoztatóján.

Mocsai Lajos elmondta: december 20-tól nagyon sokat dolgozott a válogatott, melynek játékával elégedett volt a svédországi vb-n, és amely végül "szerethető csapattá" vált. Hangsúlyozta, hogy a gárda - amely a hetedik, még éppen olimpiai selejtezőt érő helyen zárt - a vb egyik meglepetéscsapatává vált.

Elárulta viszont, hogy elkövetett egy hibát, mégpedig azt, hogy nem tudta a csapatot a rajt előtt három nappal kivinni a vb-re, ebből adódóan az első, Izland elleni meccset közvetlenül a fárasztó utazás után kellett megvívniuk.

Mocsai Lajos emlékeztetett a vb-re való kijutás kiharcolására a Veszprém Arénában a szlovén válogatott ellen. Szerinte a győzelem másutt, más közegben nem jött volna össze, hiszen akkor - miután kiderült, hogy egy erősebb válogatottal szemben kell a vb-re kijutni - "olyan sok jelentkező sem volt a szövetségi kapitányi posztra".

A szakember szerint akkor sikerült pontot tenni arra a több éves folyamatra, amely után - az MKB Veszprém vezetőivel egyeztetve a klub és a válogatott programját - elindulhatott egy "új szemlélet és új időszámítás" a közös munkavégzésben - írja az mti.hu. A szövetségi kapitány szerint a világbajnoki hetedik hely kifejezetten jónak mondható, s a csapat kreativitásban, dinamikában sokat fejlődött.

Az MKB Veszprém vezetőedzője elmondta: a klubnál most az a fő cél, hogy "összerakják" a csapatot, mert hat-hét játékos a vb alatt itthon dolgozott. Kitért a Magyar Kupára is annyiban, hogy a Ferencvárosnak az ország második legfontosabb sorozatától való visszalépését "nem tartja helyesnek", mert szerinte "az erkölcs azt diktálja, hogy ilyet nem lehet megtenni a magyar kézilabdában". Az FTC a múlt héten jelezte, hogy - a szerinte rossz versenykiírás miatt - visszalép az MK-negyeddöntőtől.

"Nekünk az a feladatunk, hogy a BL-ben eljussunk addig, amíg lehet, a hazai bajnokságban pedig megőrizzük a sok éve tartó hegemóniát" - tette még hozzá Mocsai Lajos.

Hajnal Csaba, az MKB Veszprém szakosztályvezetője azt mondta, hogy a Veszprém idén "talán eljut a BL négyes döntőjébe". Utalt ugyanakkor arra, hogy nehéz feladatokat tartalmaz és igen zsúfolt a program: február 19-én a Tatran Presov, 26-án a dán Kolding, március 6-án pedig a francia Montpellier lesz az ellenfél idegenben, miközben két válogatott mérkőzésre is sor került a macedónok ellen. "A nehéz menetelés ellenére esély van a sikerekre" - fogalmazott.

Hajnal az MTI-nek elmondta: péntekre tisztázódik a Barcelonában játszó Nagy Lászlóval kapcsolatosan minden kérdés, a klasszis kézilabdázónak ugyanis legkésőbb addigra kell választ adnia, hogy vállalja-e a játékot a magyar válogatottban. Tovább ugyanis nem lehet ezt a "tésztát nyújtani" - mondta Hajnal, aki annak a bizottságnak a vezetője, amelyet a Magyar Kézilabda Szövetség bízott meg a Nagy Lászlóval folytatandó tárgyalásokkal.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu