Fiataljait dicséri az örömittas Ferguson

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 23. 10:30
Bár az első játékrészben nem volt teljes mértékig elégedett, agyondicséri sihederjeit Sir Alex Ferguson. A valaha volt második legfiatalabb Manchester United remek második félidei produkcióval kápráztatta el hétfő este az Old Traffordot, s 3-0-ra vasalta ki a többre érdemes Tottenhamet.

Nem volt az igazi az MU a nyitó 45 percben, a játékosok meg is kapták a magukét a szünetben. Danny Welbeck így emlékszik vissza a történtekre.

"Bementünk, megmosták a fejünket, a folytatásra pedig úgy érkeztünk vissza, hogy akkor gyerünk, kezdjünk el focizni - nyilatkozta az első gól szerzője, a mindössze 20 esztendős, saját nevelésű támadó.

Ferguson mesterrel madarat lehetne fogatni - és nem elsősorban az eredmény miatt, sokkal inkább azért, mert fiataljai teljesítménye már most fényes jövőt sejtetnek.

"A Manchester Unitednél mindig hittünk a fiatal tehetségekben - kezdte a United menedzsere. - Boldogsággal tölt el a tény, hogy a klub történetének második legfiatalabb csapatával dolgozhatok együtt és érhetek el például ilyen sikereket. Ebben a gárdában nagyon sok van még, fantasztikusan ügyes garnitúráról van szó. Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, a Spurs többet birtokolt a labdát, a másodikban azonban elsöprő lendülettel futballoztunk."

Ferguson külön kiemelte Welbeck teljesítményét, mondván "bár az első félidőben inkább a középpályán játszott, a folytatásban többet ment feljebb. Ő jelentette a különbséget. Danny nagyszerű fiatalember, a Sunderlandből kész játékosként tért vissza. Még csak húsz éves, így ígéretes karrier vár rá. Hosszú lábaival nagyszerűen szűr, gyors, erős és akaratos."

Phil Jones is bemutatkozhatott az Old Traffordon, a Roverstől vett 19 éves hátvéd is majd' kiugrott a bőréből.

"Ámulatba ejtő érzés volt az Old Traffordon futballozni - kezdte a védő. - Alig vártam, hogy bemutatkozhassak. A Blackburnben tapasztalt meccsekhez képest itt sokkal gyorsabb a játék menete, ez a legnagyobb különbség."

Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere nem pazarolt túl sok időt az összegzésre: "Amíg a United nem lőtt gólt semmi különöset nem csinált. Addig ugyanannyi esélyünk volt a meccsen, mint ellenfelünknek. Aztán betaláltak, én beküldtem még egy csatárt, ami nem jött be. Abban pedig biztos vagyok, hogy Luka Modric nálunk marad." 

EMLÉKEZTETŐ:
PREMIER LEAGUE, 2. FORDULÓ:
MANCHESTER UNITED-TOTTENHAM HOTSPUR 3-0 (0-0)
Manchester, Old Trafford. Vezette: Probert
MANCHESTER UNITED: De Gea - Evra, Jones, Evans, Smalling - Nani, Cleverley (Giggs 81.), Anderson, Young (Pak 81.) - Welbeck (Hernández 81.), Rooney. Menedzser: Sir Alex Ferguson. Kispad: Lindegaard, Fabio, Giggs, Pak, Carrick, Berbatov, Hernández
TOTTENHAM HOTSPUR: Friedel - Walker, Dawson, Kaboul, Assou-Ekotto - Lennon, Kranjcar (Pavljucsenko 74.), Livermore (Huddlestone 74.), Bale - Van der Vaart - Defoe. Menedzser: Harry Redknapp. Kispad: Gomes, Bassong, Corluka, Huddlestone, Jenas, Townsend, Pavljucsenko.
Gólszerző: Welbeck (61.), Anderson (76.), Rooney (87.)
Sárga lap: Evans (37.), ill. Dawson (40.), Defoe (91.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A csúcs-United bedarálta a Tottenhamet
Második félidei kitűnő játékával esélyt sem adott a Tottenhamnek és 3-0-s győzelemmel menetelt tovább a Premier League-ben a Manchester United. A Vörös Ördögök Danny Welbeck szép fejesével, majd zseniális sarkazása után Anderson...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu