„Ha bundáztok, elkergetünk a városból!”

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 29. 16:16
Gyűrűzik a nemzetközi bundabotrány, amiből sajnos a magyar labdarúgás sem maradhat ki. A csalássorozat azonban felszínre hoz rég elfeledett dolgokat is, mint például a 2001-es Dunaferr-Nicosia UEFA-kupameccs előtt történteket. Mint kiderült, tényleg megpróbálták manipulálni az összecsapást.

A 2000-es bajnok Dunaferr a következő idényben „csak” az UEFA-kupában indulhatott, ahol a ciprusi 2-2 után javában készülődött a „hazai”, győri visszavágóra az Olympiakosz Nicosia ellen. A meccs esélyese egyértelműen Tököliék voltak, akik azonban nagy meglepetésre 4-2-re kikaptak.

És a találgatás azonnal megindult, de most egyre élesedik a hang ebben az ügyben is.

„A hír igaz, kár lenne titkolni: történt megkeresés, méghozzá középső védőnk, Salamon Miklóson keresztül” – vágott bele a Dunaferr akkori csapatkapitánya, Lengyel Ferenc.

„Ezután mi, a csapat rutinos tagjai összeültünk, s úgy döntöttünk, hogy szó sem lehet csalásról. Azonnal értesítettük a vezetőket, s bár feljelentés nem történt, mi nem foglalkoztunk az egésszel tovább. Sajnos, hiába voltunk szakmailag és erkölcsileg is makulátlanok, a gyenge játéknak köszönhetően csúfos vereséget szenvedtünk. De nem csaltunk, pláne nem Salamon, akit az egészbe belekevertek, ráadásul azon a meccsen nem is játszott.”

A jelenleg a Fejér megyei első osztályban listavezető Pálhalma csapatánál játszó egykori válogatott, Salamon Miklóst a lakásánál keresték fel, fekete autóval érkeztek az illetők, s információink szerint a szerbek 300 ezer dollárt ajánlottak a kiesésért cserébe.

Salamon nem akar beszélni a múltról, elmondása szerint lezárta az egészet, ám annyit végül sikerült megtudnunk más forrásból, hogy a játékosok jól tették a visszautasítást, mert Szabó József klubelnök közölte velük:

„Aki eladja a meccset, azt utána elkergetjük a városból is!”

Gróf András, a Dunaferr Labdarúgó Kft. akkori ügyvezetője így emlékszik vissza a történtekre:

„Annyira bíztunk a sikeres szereplésben, hogy a mérkőzés másnapján megtartott sorsolásra már előre lefoglaltuk a repülőjegyet. Sajnos, a védelmünk összeomlott, rendszeresen lesre játszott, amit azelőtt soha nem alkalmaztunk, s talán ezért is hívtak fel másnap még a sorsolás helyszínéről is, miszerint mindenki erről a mérkőzésről beszél. Konkrétumot viszont nem mondtak, de ha történt bármilyen csalás, remélem, kiderül!”
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu