Hihetetlen! Mégsem Parsé az ezüstérem...

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 10. 17:46
Hihetetlen és egyelőre felfoghatatlan döntést hozott a Nemzetközi Sportdöntőbíróság: megsemmisítette a doppingoláson ért Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon büntetését, elfogadta a két fehérorosz kalapácsvető fellebbezését, így ők végeztek a második és a harmadik helyen a pekingi olimpián. Vagyis a korábban ezüstérmesnek hitt Park Krisztiánt „visszasorolta" a negyedik helyre, ellentétben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2008. december 11-én hozott döntésével. Pars a Sporthirado.hu megkeresésekor sem találta a szavakat.

A CAS hivatalos honlapján található közlemény szerint a pekingi olimpián elvégzett doppingvizsgálat során többször megsértették az eljárási protokollt, emiatt nem egyértelmű a fehérorosz sportolók vétkessége. A sportvilág legfontosabb jogi testülete szerint a teszt elvégzésének dokumentálása és az abban résztvevő hivatalos személyek szerepe sem követte a szabályokat.

Gyevjatovszkij és Tyihon szervezetében is a megengedettnél magasabb tesztoszteron-jelenlétet mutatott ki az A- és a B-próba. Ennek alapján döntött úgy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy kizárja a vétkesnek tartott kalapácsvetőket, így Pars Krisztián lépett előre a második helyre. Bronzérmes lett (volna…) a japán Murofusi Kodzsi.

A fehéroroszok tavaly januárban nyújtották be fellebbezésüket a NOB határozata ellen, azóta húzódott az ügy. Eddig úgy hittük, hogy Pars Krisztián rövidesen megkapja a második helyért járó érmet, de Gyevjatovszkij azt mindmáig nem szolgáltatta vissza, és most úgy tűnik, erre minden joga megvolt…

Arra pedig még jól emlékszünk, hogyan járt a 2004-es athéni olimpián a szintén kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert. Akkor mindkettejüket megfosztották aranyérmüktől, noha "csak" az volt a vétkük, hogy megtagadták a teljes körű együttműködést a WADA-val, a doppingellenes nemzetközi szövetséggel. Hiába fellebbeztek a CAS-nál, pedig egyikük sem produkált pozitív eredményt...

Megkérdeztük Pars Krisztiánt, mit gondol erről a példátlan esetről. Olimpikonunk alig találta a szavakat.

„Először el sem akartam hinni, nagyon nagyon el vagyok keseredve - mondta kalapácsvetőnk a SportHirado.hu-nak. - Mindenesetre elgondolkodtató ez az egész, kavarognak a gondolatok a fejemben. Az is megfogalmazódott bennem, hogy egyáltalán érdemes-e még sportolnom. Felvetődött, hogy abbahagyom az egészet! Hát hülyének néznek ezek engem? Ez egyszerűen lehetetlen! Orvosi műhiba? Na, persze!” 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu