A spanyolok is legjobb négy között

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 20. 15:51
Franciaország, Izland és Horvátország után a spanyol férfi kézilabda-válogatott is bejutott az elődöntőbe a pekingi nyári olimpiai játékokon. Az első félidőben ugyan a koreai és az európai együttes fej-fej mellett haladt, ám szünet után az ázsiai együttes megroppant, és volt egy olyan tizennégy perces időszak, amikor képtelen volt gólt dobni.

Az utolsó negyeddöntőben a Koreai Köztársaság és Spanyolország együttese csapott össze. Az európai gárda a csoportmeccsek során három győzelme mellett két vereséget szenvedett, míg a koreaiak háromszor kaptak ki, és kétszer diadalmaskodtak.

 

A két együttes kiegyenlített első félidőt produkált, egyikük sem tudott elmenni egy gólnál többel. Iker Romero révén a spanyol együttes szerzett vezetést, majd a következő percekben felváltva estek a gólok.

 

Korea a kilencedik percben Kim Te Van találatával vette át először a vezetést, de nem tudta leszakítani magáról a spanyol csapatot. Már-már úgy tűnt, hogy ázsiai vezetéssel zárul az első játékrész, ám egy perccel a vége előtt a félidőben négy gólig jutó Raul Enterrios egyenlített, és a szünet előtt Demetrio Lozano már a vezetést is megszerezte a spanyoloknak.

 

A második játékrész eleje Albert Rocas nagy perceit hozta, a spanyol jobbszélső ugyanis egymás után három gólt vágott a koreai hálóba, az egygólos európai vezetést négyre növelve. Láthatóan megroggyant ettől a koreai csapat, ám a kapitány nem kért időt.

 

Sőt, az ázsiaiak egy olyan sorozatba „szaladtak” bele, hogy tizennégy (!) percen keresztül képtelenek voltak gólt dobni: a 37. percben még Pak Von Csul 17-17-re egyenlített, ám utána a már említett Rocas vezérletével hét gólt szereztek a spanyolok.

 

Az utolsó percekben a koreaiak ugyan tudtak valamennyit a különbségen, de Dzsong Jik Veong góljai csak arra voltak elégségesek, hogy a koreaiak „csak” öt góllal kapjanak ki.

 

FÉRFI KÉZILABDA, NEGYEDDÖNTŐ:
KOREAI KÖZTÁRSASÁG - SPANYOLORSZÁG 24-29 (13-14)
Peking, vezette: Gjeding, Hansen (dánok)
KOREAI KÖZTÁRSASÁG: Han - Dzsong 7, Kim 3, Dzsung 5, Park Dzsung Gu, Park Csan Jong, Jun, Cso, Li Te Vung 1, Kang, Li Dzse Vu 2, Paek 6, Ko 0, Jun Kjungmin.
SPANYOLORSZÁG: Hombrados, Barrufet - A. Enterrios, Rocas 8, R. Enterrios 4, Garabaya, Prieto 1, Belaustegui 2, Lozarno 1, Davis, Garcia 6, Romero 4, Malmagro 3, Tomas.
Hétméteresek: 3/4 ill. 3/3
Kiállítások: 6 ill. 10 perc

 

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu