Revansot venne a Fradi

Létrehozva: 2011. március 29. 15:19
A női bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzését játssza kedden a Népligetben a házigazda zöld-fehér és a Vác együttese. Elek Gábor lányait az idei szezonban már kétszer – bajnokságban és a Magyar Kupában – is meg tudták tréfálni Temesék, a hazaiak számára csak a visszavágás és a győzelem elfogadható. A tét nem csak ennyi: ha Szucsánszkiék begyűjtik a két pontot, megszerzik az alapszakasz második helyét és pályaelőnnyel léphetnének pályára a Debrecen elleni elődöntőben.
Női NB I, 22. forduló
18:00 FTC-RAIL CARGO HUNGARIA-SYMA-VÁC
Budapest, Vezeti: Bonifert, Oláh.

Nyugodtan nevezhetjük a fővárosi zöld-fehérek mumusának is Németh András együttesét: a dunakanyariak a két hölgykoszorú december végi bajnoki összecsapásán, majd a Magyar Kupa negyeddöntőjében is borsot tudtak törni Szucsánszkiék orra alá, akiket így érthető okokból fűt a bosszúvágy.

 

A vendég váciak számára a találkozónak már nincs tétje, Temesék a bajnoki tabella negyedik helyén állnak, az elődöntőben pedig a címvédő, az alapszakaszt hibátlan mérleggel teljesítő Győrrel vívnak majd két győzelemig tartó párharcot a fináléba kerülésért, melynek során – helyezésüknek köszönhetően – a Rába-partiak lesznek pályaelőnyben.

Szintén a bajnoki döntőbe kerülés a cél a Népligetben is, ehhez az első akadályt a Vác jelenti. Amennyiben Elek Gábor lányai nyernek és begyűjtik újabb két bajnoki pontjukat, úgy visszaszerzik a tabella második helyét a Debrecentől. Ez azt jelentené, hogy a ferencvárosiak és a cívisvárosiak két nyert meccsig tartó elődöntője során a fővárosiak lennének pályaelőnyben.

Éppen ezért hatalmas csatára van kilátás a Népligetben, amelyet mindkét együttes az előttük álló kupaküzdelmek taktikájának élesítésére is felhasználhat: a váciak a hétvégén Győrben szeretnének érmet szerezni a Magyar Kupa négyes fináléjában, míg Szucsánszkiék egy hét múlva Metzben szerepelnek a KEK-elődöntőben.

Hozzászólások
24 ÓRA
19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője14:55  BL-főtáblára törnek a fradistákSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntő
Lapozás Több hír