Szucsánszki: Most eldől, mennyit érünk

Létrehozva: 2011. április 6. 18:32
A ferencvárosi kézilabdás hölgyeket nem ijesztette meg a Debrecen kiváló helytállása a Győrrel szemben a Magyar Kupa vasárnapi fináléjában. Szucsánszki Zita és társai győzelemre készülnek a hajdúságiak elleni bajnoki elődöntőben. A nemzetközi kupaporondon pedig az első hely a cél.

„Nagyon jó meccset várok, és persze ferencvárosi győzelmet" - kezdte honlapunknak az alapszakasz-második FTC válogatott irányítója, Szucsánszki Zita a Debrecen elleni elődöntő kapcsán.

„Természetesen nyomon követtük a kupafinálét, de minket nem ijeszt meg az, hogy a Loki  megszorongatta az esélyesebb Győrt. Már csak azért sem, mert mindenki úgy játszik, ahogy hagyják... Amennyiben a védekezésünk rendben lesz, nem marad el a győzelem" - tette hozzá Szucsánszki, aki elárulta, a bajnokság rajtja előtt a dobogó volt a cél, ez most a döntőbeli szereplésre módosult.

A zöld-fehérek a magyar bajnokság végjátéka mellett egyébként a KEK-ben is érdekeltek még, ráadásul a Debrecen elleni első, csütörtöki meccs után nem sok idő marad a pihenésre, merthogy vasárnap a Metz vendégeként kell(ene) helytállnia a Fradinak. „Nehéz lesz a következő hét, amely során eldől, hogy mennyit ér a szezonunk. A KEK-ben nyerni akarunk!" - mondta a 23 éves irányító.

A Fradi az alapszakaszban hazai pályán egy góllal a harmadik helyen záró Debrecent, idegenben viszont kikapott tőle, alig egy hónapja, 29-26-ra. A Loki a Magyar Kupa hétvégi négy döntőjében ezüstérmest nyert, miután csak megnehezíteni tudta az esélyesebb Győr dolgát. Hiába vezetett a szünetben, trófea végül - zsinórban hetedik alkalommal - a Rába-partjára került. Azaz ült a papírforma.

 
MAGYAR NŐI BAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS:
Csütörtök 18:00 FTC-Rail Cargo Hungaria-DVSC-KORVEX
Budapest, FŐTÁV-FTC Kézilabda Aréna.
Hozzászólások
24 ÓRA
19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője14:55  BL-főtáblára törnek a fradistákSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntő
Lapozás Több hír