Ötödik napja vagyok itt, de nem éreztem azt, hogy bármi gáz volna. Mármint a levegőben. Kétségtelen, akkora a pára, hogy hanyattlöki az embert, hétfőn a nap fényes korongként tünedezett át a párán – nem azért mondom, de ugyanezt a képet láttam annak idején Atlantában, amikor a kajak-kenu-pályára igyekeztünk. Ott is eléggé párás volt a levegő, maradjunk annyiban.
Ott az volt a különbség a pekingi játékokhoz viszonyítva, hogy silányak voltak a létesítmények, az olimpiai falu szobáiban nem volt légkondicionálás, két hét kellett, míg egy vezetékes telefont megjavítottak – addig a csapatvezetők 25 centesekkel jártak a sarokra telefonálgatni, de örömmel tették, elvégre a sz…r (már elnézést) addig sem csöpögött a nyakukba az iroda felett eltört csőből.
Na persze azt az olimpiát a nagyúr rendezte, akit csak dicséret illethet, nem bírálat. Samaranch elnök sem merte szapulni a minősíthetetlen rendezést, csak annyit tett, hogy nem volt hajlandó az addig stafétaként helyszínről helyszínre szálló „minden idők legjobb“ minősítését megszavazni Atlantának a záróbeszédében, mire távozásának másnapján máris fasiszta múltját kezdte feszegetni a helyi média.
Kínát sikk szidni – mert félnek tőle. Amelyik ország ilyen hihetetlen produkcióra képes – az előbb-utóbb tényleg a világ ura lehet. Most itt, az olimpián lehetetlen fogást találni rajtuk, egyedül a szmog lehet kapaszkodó. Akkor el lehet képzelni, hogy mi mindennek kell stimmelnie...
Amúgy a magyarok köszönik, jól vannak.
A vívók különösen. Nemcsik Zsolt ma szólt Kamuti Jenő MOB-főtitkárnak és Nébald György szövetségi kapitánynak, hogy ha be akarják bizonyítani fontosságukat és nagyságukat, akkor elintézik, hogy szerdán, 6-án kezdődjék az olimpia, azaz hogy az első focimeccsek mellett gyorsan a kard egyénit is bonyolítsák le.
Merthogy Zsolt kezében úgy járt a kard a délutáni edzésen, hogy az maga volt a csoda. Ilyen ihletett állapotban az ő zsenialitásával simán lehet nyerni – Kamuti doktor azt mindenesetre elintézte, hogy az idétlen szabályok okán szállodába kényszerített két tartalékvívó a főtitkároknak járó Audival jusson el a hotelig, a program átszervezése egy kicsit több időt vesz igénybe...
Aztán sínen vannak a párbajtőrözök is, merthogy – van buborékos víz. Enélkül gyakorlatilag vége lenne a világnak. Az ugyanis köztudott, hogy a fröccs már a fénykorban is alapkelléknek, hogy azt ne mondjam, üzemanyagnak számított Kulcsár Győzőéknél, csakhogy az olimpiai faluban kizárólag sima vizet adnak (a főszponzor Coca-Cola termékcsaládjából ezt osztják).
Illetve, akadt valami narancsaromával dúsított, de az akut rosszullétet okozott borral keverve... Viszont mire jó az előolimpiai tapasztalat? Kulcsár pontosan tudta, hogy a belvárosi dzsumbuj kellős közepén egy áruház alagsori (!) részén melyik forduló után van az a bodega, ahol palackozott szóda kapható. Így ma este már megfelelő keverék állíttatott elő, ugyanakkor tény, hatott a vezetők intelme a pengék mestereinél, akik a magyar csapat legvidámabb barakkját alkotják.
Méltón az elődökhöz, még éjfél felé is verik a blattot, sőt, olykor azután még nótaszó is hallik a szobáikból – az átállási időszakban azért nem biztos, hogy ez az üdvözítő út.
Női kézilabdázóink persze biztos nem emiatt kaptak ki Kínától – kínos kissé, de Görbicz Anita nélkül nem nagyon működnek a támadások. Szépen eltapsoltuk a legjobb helyzeteket is, a kínaiakat pedig megtanították erre a sportágra is.
Koreai edzőjük jó kis gárdát hozott össze, pontosan lőnek, jól helyezkednek, gyorsak is, azaz az olimpiai helyszín beélesítését szolgáló tesztmeccsen volt miért ünnepelnie a közönségnek. Merthogy volt az is. Egy komplett dandár zöldellett a nézőtér egyik felén, a másikon meg a rendőrség elitje kéklett. Már az parádés volt, ahogy a katonák bevonultak: egy széksorra elég ember begyalogolt, majd vezényszóra levette a sapkáját, végül egyszerre leült. És ez így ment, soronként. (Ilyen fegyelem mellett nem lehet a sorok között olvasni – ha a meccs nem érdekli az embert, akkor sem.)
Az egész a derűs, meghitt szocialista korszakot idézte, amikor a telt ház érdekében kivezényelték a katonaságot. Épp ezért volt pazar, amikor a félidőben a kommunizmus védőbástyáinak szeme láttára egy rakat pompomlány zúdult a pályára, s rázta magát lenge öltözékben, ezüstszínű pomponokat rázva, ütős jenki zenére. Ha ezt Mao megérhette volna...
