KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "SISA TIBOR"
Kinevezték a Rákóczi új vezetőedzőjét 2010. június 9. 17:24 Egy héttel Prukner László távozását követően a Kaposvári Rákóczi megegyezett az új vezetőedzővel, aki nem más, mint az U19-es válogatott korábbi szövetségi edzője, Sisa Tibor. Erről a zöld-fehér klub honlapja számolt be.
 
Az edző nem tudja, bunda volt-e a döntő 2010. február 19. 15:10 Dagad (?) a magyar labdarúgás legújabb kori vesztegetési botránya, egyre több gyanús körülmény merül fel, de a bizonyítékokra továbbra is várnia kell a közvéleménynek. A legfrissebb hírek szerint a Magyar Kupa tavalyi döntője is „sáros” lehet, de a győztes Honvéd FC akkori vezetőedzője, Sisa Tibor állítja, nem tapasztalt semmi olyat a mérkőzés kapcsán, amelyre rá lehet sütni, hogy az bizonyítaná a bundázást.
 
Sisáért hagyta ott Csankot és Zalát 2009. június 23. 17:17 Németh Gábor után újabb játékossal erősödött a Bp. Honvéd labdarúgócsapata. A piros-feketék ugyanis leigazolták a Zalaeegerszeg középpályását, Tóth Zoltánt. Minderről a kispesti klub számolt be a hivatalos weboldalán.
 
Sisa álomszerű bemutatkozása a Honvédban 2009. március 5. 19:55 Ennél jobban nem is sikerülhetett volna Sisa Tibor bemutatkozása. A Budapest Honvéd frissen kinevezett vezetőedzője 5-1-es diadalra vezette csapatát odahaza a Vasas elleni Ligakupa-negyeddöntő első mérkőzésén.
 
Rafinált palóc a Honvéd kispadján 2009. február 25. 11:47 Az önmagát jótékony télapónak és rafinált palócnak tituláló Sisa Tibor váltja Pölöskei Gábort a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának kispadján. Az U19-es válogatottat tavaly nyáron Európa-bajnoki bronzéremig repítő trénerrel szerda délelőtt állapodtak meg a kispestiek. Sisa a 2003-2004-es idényben Gálhidi György pályaedzőjeként már állt a piros-feketék szolgálatában, vezetőedzőként a jelenlegi megállapodás értelmében 2010. június 30-ig számítanak rá.
 
Diósgyőriek "edzőkérő" éjjeli kalandja 2009. január 17. 11:30 Autóbuszt béreltek és éjszaka elindultak Sisa Tibor otthonába a diósgyőri labdarúgók, hogy visszahívják a DVTK-nál hihetlen népszerűségnek örvendő trénert. A szakember pénteken jelentette be, hogy a megváltozott körülmények között nem tudja folytatni a munkát Miskolcon.
 
Sisa megelégelte, távozott Diósgyőrből 2009. január 16. 15:53 Rövid ideig tartott Sisa Tibor diósgyőri munkálkodása, a DVTK labdarúgócsapatának mestere ugyanis közös megegyezéssel szerződést bontott az együttessel. A Borsod megyei együttesnél az elmúlt időszakban főleg az anyagi gondok voltak terítéken, ezt elégelte meg a korábbi szövetségi edző.
 
Pénz nincs, káosz van Miskolcon 2009. január 14. 17:12 Már a november végi sztrájk sem vetített szép jövőt a diósgyőr futballcsapata számára, de az új év sem indult sokkal jobban. A több hónapnyi fizetéssel adós klub játékosai már három határidőt is szabtak a vezetőségnek az óév utolsó heteiben, ám a Dlusztus Imre vezette tulajdonosi kör azóta is adós a bérekkel. Igaz, az elöljáró a Borsod Online-on úgy nyilatkozott, korábban többször is csöpögtettek pénzt a játékosoknak.
 
Kirúgása után sem adja fel Kovács Zoli 2008. december 11. 16:08 A szerdán Győrben szerződést bontó Kovács Zoltán továbbra sem érzi öregnek magát, úgy véli, még néhány évig magas szinten futballozhat. Döntését azonban nem szeretné elkapkodni, a karácsony közeledte miatt inkább családjára összpontosít. A népszerű csatár valószínűleg talál majd magának új csapatot, hiszen azért bőven van olyan edző, aki nem a kort, hanem a labdarúgók teljesítményét veszi figyelembe az elbírálásnál.
 
Sisa Tibor: Jótékony télapónak tartanak 2008. november 24. 17:03 A SportHirado.hu-nak adott félévértékelő interjújában Sisa Tibor, a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője elmondta, hogy az apróbb trükkök helyett a jelentősebb átalakulások híve, nem félt megkeverni a lapokat, amikor öt fordulóval az őszi szezon vége előtt a kezébe került a marsallbot. A tapasztalt tréner rafinált palóc, akit sokan jótékony télapónak tartanak.
 
Következő »
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu