Iváncsik Gergő: Előre kell tekintenünk!

Szerző: H.P.Létrehozva: 2011. február 10. 18:33
"Laci a világ bármely csapatából hiányozna, hiszen kevés hozzá fogható képességű és tudású játékos van" - mondta a magyar férfi kézilabda-válogatott alapembere, Iváncsik Gergő annak kapcsán, hogy volt csapattársa, Nagy László csütörtökön végleg lemondta a válogatottságot. A svédországi világbajnokságon olimpiai selejtezős kvalifikációt szerzett együttes is lezártnak tekinti a kérdést és a múlt helyett előre tekint.

A válogatott volt csapatkapitánya, Nagy László hosszas huza-vona után csütörtökön egy rövid üzenetben közölte a Magyar Kézilabda-szövetséggel, hogy többé nem kíván a címeres mezben szerepelni.

 

Volt válogatott csapattársa, Iváncsik Gergő a kezilabda.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a keret tagjai tudomásul vették a klasszis jobbátlövő döntését. "Csak az a furcsa számunkra, hogy Laci miért húzta-halasztotta ilyen sokáig a végső döntést, igaz, nem tudhatjuk, mi történt pontosan a háttérben, a tárgyalásokon."

Iváncsik Gergő elmondta azt is, hogy a válogatott öltözőjében már a svédországi világbajnokság előtt és alatt sem volt téma Nagy Laci szerepvállalása.

"Kicsit bosszantó volt a Nagy-ügy körüli felhajtás. Ahelyett, hogy sokan inkább azzal foglalkoztak volna, hogy ki van ott a világbajnokságon, folyamatosan az egy hiányzóra koncentráltak. Mi tettük a dolgunkat, és büszkén mondhatom, hogy Laci nélkül sem vallottunk szégyent: az elért hetedik hely és az olimpiai selejtezőtornára való kijutás bizonyítja ezt. Pont került tehát a közel másfél éve húzódó ügy végére, mindenki teszi a saját dolgát és ez így van jól" - zárta szavait a világválogatott veszprémi balszélső.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nagy László: NEM!
Véget ért a közel másfél éve húzódó Nagy-ügy: a Barcelona kiválósága végleg lemondta a magyar válogatottságot. Bár egy hete még úgy tűnt, a játékos és vele tárgyalásban álló bizottság közel áll a megállapodáshoz, ebből végül...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mocsai Lajos a Nagy-döntésről...
Nagy László csütörtökön végleg lemondta a magyar férfi kézilabda-válogatottban való szereplést, így pont került az ügy végére. A kezilabda.hu-nak a szövetségi kapitány, Mocsai Lajos és a Barcelona játékosával korábban tárgyaló...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 

Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír